Index Vakbarát Hírportál

Háromszorosára emelik Egerszegi olimpiai életjáradékát

2018. november 23., péntek 10:42

Három fideszes képviselő, Bánki Erik, Gulyás Gergely és Kocsis Máté jegyzi a 2004-es sporttörvénynek azt a módosítását, amelyik lehetővé teszi, hogy egy olimpiai aranyérmes valamennyi első helye után külön pénzt kapjon. És valamennyi első hely után ugyanaz az összeg illesse meg, mint egy siker után.

A hivatalos indokolás így szól:

"A jelenlegi szabályok méltánytalansága, hogy a befektetett energiát és az emberfeletti küzdelmet eltérően értékeli abban az esetben, ha a sportoló már rendelkezik olimpiai éremmel. Magyarország számára minden olimpiai arany-, ezüst- és bronzérem egyenlő súllyal kell, hogy bírjon, függetlenül attól, hogy valaki többszörösen is képes maga mögé utasítani a világ többi versenyzőjét."

Az eddigi szabályozás ugyan különbséget az egyszeres győztes és a többszörös bajnok közt,

de a járadék sávosan emelkedett.

Az egyszeres győztes és a kétszeres bajnok járandósága között 20 százalék volt a differencia. Könnyű kiszámolni a 20 százalékos növekedéssel, hogy az ötszörös bajnok kétszer annyi pénzt kapott, mint aki egyszer volt az olimpián a legjobb.

Az olimpiai életjáradék összege minden évben változik, a bérből és fizetésből élők bruttó átlagkeresetét vették alapul.

Ez most a KSH adatai szerint 324 ezer forint. 

Ahogy a 24.hu kiszámolta, a januárban hatályba lépő módosítás után

A most 97 éves Keletinek ugyanis az öt aranya mellett volt még három ezüstérme, és még két bronza is. 

Egerszegi Krisztina eddig 648 ezer forintot kapott, mert az csak az aranyak után fizettek - ötször nyert olimpiát -, a többi érmet nem vették bele a számításba

Mostantól majdnem kétmillió forint jár neki (egészen pontosan 1.945.830), mert az 1988-as ezüstérme után, és az 1996-ban szerzett bronzérme után is külön pénzt kap.

Az ezüstérmesek a győztesek díjának 60, a harmadik helyezettek a győztesek díjának 40 százalékát kapják. De itt is változás, aki kétszeres ezüstérmes, az most dupla pénzzel számolhat. 

Az edzőknek a tanítvány életjáradékának felét utalják havonta.

Az olimpiai életjáradék évente körülbelül másfél milliárd forintot tesz ki.

Rovatok