Index Vakbarát Hírportál

Sörrel locsolták arcon a dartsvilág legjobbját

2018. december 16., vasárnap 10:21

Furcsa incidens zavarta meg a Londonban zajló PDC-világbajnokság harmadik napját. Az esti zárómeccsen a világ jelenleg legjobb játékosa, Michael van Gerwen készülődött Alex Tabern ellen a második fordulóban.

Tabern már régóta a színpadon tartózkodott, amikor Gerwennek még nyoma sem volt, csak a bevonuló zenéjének első taktusai szóltak elnyújtva. Aztán néhány perccel később kiderült, hogy át kellett öltöznie a sztárnak, ezért csúszott a program.

Az is kiderült, miért volt erre szükség. Michael van Gerwent egy – azóta már beazonosított – férfi támadta meg, a sörét a hollandra locsolta. Gerwen kénytelen volt visszamenni az öltözőbe, a támadót pedig később kivezették.

A világelsőn látszott, hogy nagyon megviselték a történtek, az első legben tőle szokatlanul gyenge átlagot, 84,5-öt hozott. Igaz, aztán egy csodálatos, 104-es kiszállóval zárta le a leget. Később aztán összekapta magát és a vasárnapi játéknap legjobb átlagával, 102,59-cel fejezte be a meccset, és jutott simán tovább az amúgy kiválón küzdő Tabern ellen.

"Nem igazán tudtam, hogyan reagáljak az eseményekre, mert korábban semmi ilyesmi nem történt velem" - mondta Van Gerwen, aki a harmadik fordulóban Max Hoppal meccsel majd. „Kezdetben tényleg megzavartak az események, de aztán rendbe jöttem, mert a legjobbat kellett nyújtanom, hiszen Alan Tabern fantasztikusan játszott.”

A sportág legfontosabb eseménye csütörtökön kezdődött és hagyományosan január elsején záródik a döntővel, a londoni Alexandra Palace-ban.

PDC-világbajnokság, 3. nap

Rovatok