Index Vakbarát Hírportál

Épp elég magasra tettük a lécet magunktól

2018. január 27., szombat 16:22

Február 9-én lesz a phjoncsanghi téli olimpia megnyitója, a magyar csapat legnagyobb része, a rövid pályás gyorskorcsolyázók szombaton már el is repültek. Négy napot Szöulban töltenek, a felkészülés utolsó szakaszát ott végzik el, és február elsején költöznek be az olimpia faluba. Már eddig történelmet írtak, és nemcsak azok, akik a reptéren ott voltak, hanem minden magyar szurkoló abban reménykedik, ami eddig történt az csak a kezdet volt.

Rögzítsük is gyorsan, mit értek el eddig.

„Most aláírnám ugyanezt az eredményt, de abban már nem vagyok biztos, hogy a versenyzők is”

- mondta a szövetség ügyvezető igazgatója, Orendi Mihály.

Aki azt is elismerte, a szíve csücskét jelenti mindkét váltó, mind a nyolc olimpiai számért, de ezért különösen.

Részint mert csapatban versenyeznek, és mert az egy igazi látványos küzdelem, mindent be kell vetni. Váltóversenyt nem lehet kizárólag a szerencsével nyerni, bár a sportágban kétségtelenül van egy ilyen faktor is.

„Tisztelnek bennünket a világban, és jó három hét múlva bízom benne, még inkább érezni lehet ezt majd. Itthon is, külföldön is. Személyes tapasztalatom, hogy Szingapúrban is jó hírük van a magyar korcsolyázóknak, akármerre járunk, egy jégcsarnokban pontosan tudják, kik a Liu-fivérek. De hát ott vannak a lányok is, náluk is nagyságok vannak. A mi feladatunk mostantól, hogy azt a sportágat, ami a legfiatalabbak közé tartozik Magyarországon, most még erősebb alapokra helyezzük, hogy ne csak három város (Budapest, Szeged és Pécs) adja a versenyzőket, hanem a több régióból is jöjjenek. Tehetségeket keresünk, próbáljuk a testnevelőket felelősséggel győzködni, hogy ne hagyjanak elveszni gyerekeket. Ez a gondolat azonban messzire vezet, még Dél-Koreánál is messzebbre, most viszont még egyelőre szurkoljunk. Pontosabban majd két hét múlva. A lányok és a fiúk mindent elvégeztek, hatalmas munkát végeztek, és most fogják megmutatni, milyen jó versenyzők.”

Liu Shaolin Sándor és Liu Shaong nagyszülei az olimpiai versenyek idejére a telkükre költözik ki, mert a panelben nem biztos, hogy a szomszédok jó szemmel nézik majd a szurkolást. Márpedig az itthon maradó család minden percét nézni fogja az olimpiának. A két versenyző várhatóan mindhárom egyéni számban is ott lesz a rajtnál.

Mivel Liu Shaolin megnyerte az olimpiai kvalifikációban az ezer métert, elég valószínű, hogy nem akarja ennél alább adni Phjongcshangban sem. Egészen pontosan Gangneungban, mert az ő versenyeik ebben az óceánparti városban lesznek.

A férfi váltónak az utóbbi időben mindig közbejött valami, nem sikerült az i-re feltenni a pontot, pedig két nagy klasszisa van, ami már önmagában ritkaság. A két kínai-magyar fivér mellett Burján Csaba, és a már 2006-ban olimpikon, és ötödik helyezett Knoch Viktor.

Orendi úgy érzi, egyszer vége kell szakadjon a sikertelenségnek, a pechszériának, és annál jobb nem történhetne, minthogy ez az olimpiai elődöntőben történik.

Közülük kettőt kellene megelőzni, és akkor már meg is van a finálé. A szabályok szerint azonban ha kizárnak a döntőben valakit, az nem negyedik, hanem nyolcadik vagyis utolsó lesz, és a B-döntőből is előrébb lehet ily módon kerülni.

Nem bánom egyáltalán, hogy a fiúkról több szó esik”

- ezek már Keszler Andrea szavai voltak, aki 2009-ben már Európa-bajnok volt csapatban, és most a harmadik olimpiájára készül. Érzése szerint, ennél erősebb váltóban nem kapott helyet, amióta versenyez. 

Négy éve sokkal izgatottabb volt, most nem az. Akár az öregedés jele is lehet ez. Az olimpia hangulatáról kérdezték őt a többiek, de mivel az semmihez sem fogható, úgyis a helyszínen fogják megérezni, mennyivel másabb, mint bármelyik világbajnokságnak.

A női váltónak a házigazda Dél-Koreával, az oroszokkal és a hollandokkal kell felvennie a versenyt, és ha kettőt megelőz, máris döntős.

Az oroszok a januári Európa-bajnokságon a hajrában egy váltással meglepték a mieinket, azért is vissza lehet vágni.

„Nem gondolok arra, hogy volt tavaly egy világbajnokság, amikor az elődöntőt sikerrel megvívtuk, és hogy az utolsó váltásnál Kanada elé kerültünk. A miénk ugyanis jól sikerült, míg az övék kevésbé. A fiúkkal gyakoroljuk a váltást, hátha most is lesz ennek jelentősége, és újra előnyt tudunk csiholni belőle. Nem jönnek elő ezek a képek a múltból, sok verseny van a lábunkban. Nagy előny, hogy mindkét csapat teljes létszámban van kint, egész más így felkészülni, együtt gyakorolni és ráhangolódni.”

A nyolc versenyszámból tehát mindegyikben érdekeltek lesznek a magyarok, ami a szakmai stábra is nagy feladatot ró. Rendkívül fontos ugyanis a videóelemző mellett a technikus szerepe is, aki beállítja a korcsolyákat.

Bánhidi Ákos kapitány szerint nem szerencsés az elvárásokkal a várható eredményekkel foglalkozni - plusz nyomást adhat -, mert épp elég magasra tették a lécet önmaguknak a korábbi sikereikkel.

„Megpróbálok majd annyira higgadt maradni mint Belichik a Super Bowlba jutásnál, magamra erőltetni a nyugodtságot, de biztosan az egekben lesz a pulzusom. Nem azért megyünk ki, hogy szemlélők legyünk, szeretnénk mi alakítani a versenyeket.”

Bánhidinek egyébként az ötszáz a kedvence, azt a versenyt várja leginkább. A történelmi vb-aranyunk épp ezen a távon született. Mégsem nevezi királykategóriának, de abban a sprintben megvan minden, amiért érdemes nézni a short tracket. Jó rajt, erő, sebességszerzés, annak megtartása, az ívekre való figyelés ötvenes tempónál.

„Ezzel nem azt akarom mondani, hogy az ezret vagy az 1500-at nem szeretném, akkor is veszélynek lesz kitéve az egészségem, ez egészen biztos, úgy eluralkodik rajtam majd az adrenalin.”

A Magyar Olimpiai Bizottság főtitkára, Vékássy Bálint is ott volt a búcsúztatók között, és mint kiderült, összesen 359 kiló pluszsúllyal utaztak el a versenyzők, illetve a csapatiroda. Már az orvosi stáb is útra kelt, mindent eljuttatnak Ázsiába.

"A MOB lesz a legboldogabb, ha visszafelé ennél kicsivel súlyosabbak lesznek a bőröndök, és majd kerül bele egy kis nemesfém is."

Rovatok