Index Vakbarát Hírportál

Tiniké, szupersztároké és magyaroké volt a kedd

2018. február 13., kedd 19:32

Elég sok magyar szerepelt a téli olimpia negyedik napján, de közülük is kiemelkednek a férfi rövid pályás gyorskorcsolyázók, akik ötezer méteres váltóban beszáguldottak a döntőbe. Csak az olimpiai csúcsot korcsolyázó Dél-Korea érkezett jobb idővel. A döntő jövő csütörtökön délután egytől lesz. 

A legjobbunk, Liu Shaolin Sándor egyébként simán továbbjutott ezer méteren is, hiába próbálta kilökni az orosz versenyző. Testvérét, a 19 éves Liu Shaoangot ezen a távon is kizárták sajnos, az 1500 méterhez hasonlóan. Összeakadt egy japán versenyzővel, elcsúsztak. Kár érte, éremre is lehetett volna esélye. 

A nőknél Jászapáti Petra és Keszler Andrea is kiesett a negyeddöntőben, de tőlük egyébként is komoly bravúr lett volna a továbbjutás. Jászapáti ráadásul csak centikkel maradt le a következő fordulóról: egyéni csúcsot ment, igazán kevés hiányzott a legjobb nyolcba kerüléshez.

Liu Shaolin Sándor barátnőjének sem volt egyébként szerencséje, a brit Elise Christie az utolsó körben csúszott ki, negyedik lett női 500 méteren, szintén rövid pályán.

Gyorskorcsolyában Nagy Konrád 24. lett 1500 méteren, a holland Kjeld Nuis nyert. 

Régen volt olyan jó sífutónk, mint Kónya Ádám, róla itt olvashat bővebben. Viszont a legjobb 30 közé kerülés még túl erős volt neki, 68.-ként végzett. Ő meg volt elégedve az eredménnyel, kifutott magából mindent, úgy gondolta a verseny után.

Az alpesi síelőink nagyot küzdöttek a jeges pályával, kombináció után még a 60. hely környékén álltak. A végére a kiesőknek és visszalépőknek is köszönhetően feljöttek, Samsal Dalibor 32., Kékesi Márton 35. lett.

Elégedett vagyok, mert a körülményekhez képest jól sikerült a második futam. A pálya jeges volt, emiatt kádak alakultak ki a kapuknál, nem lehetett jobban menni - 

- mondta az MTI-nek a negyedik olimpiáján szereplő, de magyar színekben először induló, Horvátországból honosított Samsal Dalibor.

Az életemért küzdöttem. Hatalmasakat mentettem, nem egyszer, hanem legalább háromszor. Csoda, hogy pályán maradtam és nem estem ki. Persze így is értékes másodperceket vesztettem. Ha nem hibázok, akkor az eredeti céloknak megfelelően a 30. hely közelében lehettem volna

- mondta Kékesi Márton.

Ha többet szeretne tudni a szánkóról, akkor itt olvashat a sport lényegéről, annál is inkább, hiszen a Google szerint ez a magyarok kedvence. Kedden mindenesetre volt egy nagyon veszélyesnek induló bukás, szerencsére nem lett baja az amerikai Emily Sweeney-nek. Pontosabban kórházba vitték, de a saját lábán szállt be a mentőbe.

A snowboard a tinik versenye, most például félcsőben a 17 éves amerikai Chloe Kim alkotott, simán meg is nyerte az olimpiát. Elég gyorsan ment, ennek megfelelően nagyokat ugrált, de kicsit se esett hanyatt, legalább ennyit az avatatlan szem is észrevehet. Egyébként könnyen lehet, hogy egy új amerikai szupersztár születését látjuk épp. 

98,25! Gigantisch. Gänsehaut. Gold! @chloekimsnow *

De történtek más érdekes dolgok is, például:

Borítókép: A norvég Johannes Hösflot Kläbo (j) szelfit készít olimpiai önkéntesek egy csoportjával a férfi sífutók klasszikus stílusú egyéni sprintversenye után a phjongcshangi téli olimpián az Alpensia Sífutó Központban 2018. február 13-án. Johannes Hösflot Kläbo aranyérmet nyert. (MTI/EPA/Daniel Kopatsch)

Rovatok