Liu Shaolin Sándor még az első versenynap előtt posztolta a lábáról készült képet, amin látszanak brutális méretű izmai.
A legjobb magyar rövidpályás gyorskorcsolyázó ötödik lett 1500 méteren, jelentős érdemei vannak, hogy a magyar váltó bejutott a legjobb négy közé.
1000 méteren szombaton a harmadik legnagyobb favorit a dél-koreai Hvang és a holland Knegt mögött. Ezen a távon az olimpia előtti kvalifikációs sorozatban egyszer nyert, és az összesített pontversenyben ő volt a legjobb.
De maradjunk az izmainál. Az Erdei Zsoltot visszavonulása előtt szálkássá faragó erőnléti edzőt, Klink Zoltánt kérdeztük. Klink dolgozott a női vízilabda-válogatott és a kajakosok mellett is, nagy érdeklődéssel követi korcsolyázó számokat.
„A nagy pályán versenyzőket ugyanúgy figyelem, ahogy a short tracket. Mind a két versenyszámban igazi jelentősége van a masszív, szinte márványból faragott lábizomzatnak.
Az emberi test második legnagyobb izomcsoportja a hát után, és tudvalévő, hogy használója szinte zabálja az oxigént”
– ez volt Klink nyitó gondolata.
A szakember kiemelte, hogy a nők hosszú pályás, 1000 méteres versenyén az utolsó 100-150 métert szinte kínlódva tette meg a mezőny java része. Néhányan bukdácsoltak, ritmust veszítettek, alig haladtak, mert alig mozgott a lábuk, teljesen elmerevedtek, beállt a lábuk, elsősorban a combjuk miatt.
„Mivel a gyorsító és kanyarodó távok eltörpülnek a testvérsport mellett, inkább
a dinamikus megindulásokra és azoknak az elbírására kell helyezni a hangsúlyt rövid pályán”
– magyarázta.
De még ezen belül is vegyes a kép Klink szerint, hiszen teljesen más energiafröccsöt használnak 500 méteren, mint az 1500 méteren vagy éppen az 5000 méteres váltóban.
„Fontos az izomzatnak az abszolút teljesítmény, hiszen Newton III. törvénye itt is érvényes, vagyis az erőhatás és az ellenhatás. Minél nagyobb a jégre ható erő, annál jobban tudja gyorsítani a testét a sportoló.”
Short trackben megesik, hogy a kanyarokban 2,7G hatású erő hat a versenyzőkre, ami a Forma–1-gyel vetekszik.
„Az edzésmódszerekben keverni kell a rövidtávú és a középtávú aerob fejlesztést, hogy megfelelő mennyiségű oxigén álljon rendelkezésre.
Kényesen kell figyelni arra, ne legyen túl izmos a felsőtestén a sportoló, hiszen az az összoxigén mennyiségét jelentősen csökkenti nagy intenzitás mellett. A tekintélyes combizmok mellett azok robbanékonyságra is figyelni kell.”
Klink példaként a kerékpáros Armstrongról készült film egyik jelenetét hozta, amikor az egyik orvos azt mondta az amerikainak, amíg olyan izmos a felsőteste, addig nem tud vele mit kezdeni. Majd akkor térjen vissza hozzá, ha azok az izmok a lábán jelennek meg. Mert sebességet úgy fog tudni elérni.
A szakember úgy foglalta össze, elég összetett problémakörrel állnak szemben a szakági edzők, hiszen kényes egyensúlyt kell fenntartani az edzésprogram megszerkesztésekor, de bízik benne: ahogy eddig, ezentúl is képesek megoldani a feladatot.
Ha pedig már megvannak ezek az izmok, fontos azok nyújtása, regenerációja.
A válogatott mellett dolgozó erőnléti edző, a most is az olimpián lévő Juhász Bianka a szövetség (MOKSZ) Facebook-oldalán osztotta meg meglátásait.
Csináltunk egy olyan nyújtási rutint, amit most már mindenki tud magától.
Amikor azt látom, hogy teljesen kész van a brigád, és Lina áttolja nekem nyújtásra őket, akkor egyszerűen csak benyomom az órát, hagyom, hogy kicsit beszélgessenek, és közben mondom a rutint, javítva a lábukat. Így sokkal hamarabb át tudnak esni a holtponton, mintha én is nyüstölném őket, és nekik kellene gondolkodni azon, mit kell csinálni.”
Év közben hat napot vannak jégen a gyorskorisok, két napot töltenek kimondottan súlyzós erőfejlesztéssel, amiből Juhász a korrekciós munkákat végzi.
„Linától függően vannak szárazföldi speciális láberősítések pluszban. Ez gyakran három, négy, öt alkalommal is lehet, attól függően, mire van szükség éppen az adott edzési ciklusban."
Liu Shaolin Sándor a szombati negyeddöntőben a két lett mellett a világbajnok kínai Vu Taj-csinggel (Wu Daijing) és az olimpiai bajnok Hamelinnel versenyez. Az elődöntőben még erősebb mezőny lesz, és utána jöhet a döntő.
Borítókép: Czeglédi Zsolt / MTI.