A téli olimpiák története:

1924, 1928, 1932, 1936, 1948, 1952, 1956, 1960, 1964, 1968, 1972, 1976, 1980, 1984, 1988, 1992, 1994, 1998, 2002, 2006, 2010, 2014

A 36-os téli olimpia eredetileg csak a nyári berlini játékok kísérőeseménye lett volna. A Németországot ekkor irányító nácik megörökölték a rendezés jogát, hatalomra kerüléséig Hitler megvetette a mozgalmat, szabadkőműves csökevénynek tartotta. Aztán Göbbels meggyőzte, kiváló propagandaeszközről van szó. A fő cél persze Berlin volt, Garmisch-Partenkirchen arra szolgált, hogy a náci rendszerrel szemben gyanakvó nemzetközi hangulatot meggyőzze, a nyári olimpiával minden rendben lesz. Ugyanis felmerült, hogy sok ország bojkottálni fogja berlini eseményt a zsidótörvények miatt.

Az ország egyik legdélebbi pontján fekvő ikertelepülés Garmisch-Partenkirchen ideális választás volt, állt már a sísánc, jó sífutó terepekkel rendelkezett, volt bobpályája, megfelelő jégfelületek, a közelben pedig a Zugspitze. Rendszeres tartottak itt korábban sporteseményeket és ami náciknak különösen kedves volt: Bajorországban található. A nácik mindent megtettek annak érdekében, hogy nagyszerű olimpiát rendezzenek, így annak nem volt egyáltalán jelentősége, hogy jó volt a létesítményhelyzet, mivel mindenből újat építettek. A sísánc köré 40 ezer férőhelyes lelátókat építettek, összesen 60 ezres befogadóképességgel. Itt volt a megnyitó és a záróünnepség, a síugrást pedig 80 ezren látták, úgy, hogy 50 ezren a a stadionon kívül rekedtek. A befagyott tavon, a Riessersee-n alakították ki a hokipályát, és a gyorskorcsolyapályát. A jégstadionban 2000 férőhelyes lelátót alakítottak ki, de 10 ezren ide is befértek.

A 36-os olimpián debütált az alpesi sí, bemutató sportág volt a katonai síőrjárat, a program más változásaival együtt először kúszott ezer fölé kúszott a résztvevők száma.

A nácik kínosan ügyeltek arra, hogy makulátlan képet fessenek az országról és, hogy az ekkorra már intézményesülő antiszemitizmusból ne lássanak semmit a vendégek. (Például a zsidókat bizonyos helyekről kitiltó feliratokat a környéken eltávolították.) Külföldi fotósokat nem engedtek az eseményre, a szervezők közleményeket, beszámolókat adtak ki és így a tudósítók pozitív képet festettek a játékokról. Pedig nem volt nagy szükség az igyekezetre, mivel összesen 2000 külföldi volt a játékokon

Megnyitón természetesen ott volt maga Adolf Hitler is, a szervezőbizottság elnöke, Karl Ritter von Halt természetesen meg is említette őt. Sokan akkoriban úgy vélték, Hitlernek köze volt ahhoz, hogy Sonja Henie harmadszor is olimpiai bajnok lett. A norvég műkorcsolyázónő 36-ra már olyan népszerű volt, hogy ahol megjelent, oda ki kellett hívni a rendőrséget a hatalmas tömeg miatt. Hitlerrel kifejezetten jó viszonyban volt, egy 35-ös berlini bemutatón karlendítéssel és Heil, Hitlerrel köszönt, a Füherer edig fogadta őt Berchtesgadenben.

A németek értékelték gesztusát, a norvégok azonban árulónak tartották miatta. Pályája utolsó olimpiáján a kötelező gyakorlatok után Henie csak 3,6 ponttal vezetett az angol Cecilia Colledge előtt, amitől a norvég hihetetlenül ideges lett és széttépte a papírt, amiről az eredményt felolvasták. A 15 éves Colledge szabadprogramjával azonban gond akadt, felcserélték a zenét és nem az övét kezdték játszani. Percekbe telt, mire ekőkerült az övé, ami persze megviselte, az első percben majdnem elesett. Összekapta magát, azonban Henie, ha nagyon kevéssel is, de győzött. Henie egy héttel később megnyerte tizedik vébéjét is és 1473 megnyert kupával, éremmel, serleggel visszavonult, hogy hatalmas pénzt csináljon jégrevüjével és hollywoodi filmjeivel.

Az olimpiák történetben először nem Kanada nyerte a hokitornát. A győztes britek valójában kanadaiak verték voltak: a brit hokiszövetség főtitkára még 1933-ban felkutatta az összes Angliában született, de Kanadában felnőtt játékosokat. Sokukat meggyőzött, így a 12 brit olimpiai játékosból kilencen valójában kanadaiak voltak, egy tizedik játékos pedig Kanadában is született.

Bemutatkozott az alpesi sí, ezzel el is kezdődött az évtizedekig tartó amatőr-profi vita: a NOB nem engedte a síoktatókat az olimpiára, így a svájciak és az osztrákok bojkottálták a síversenyeket. Mindez viszont a színvonalra nyomta rá a bélyegét: Toni Seelos, a kombináció 1935-ös világbajnoka edzőként, tesztelőként végigment a pályán, hat másodperccel jobb volt, mint az olimpiai bajnok. A sízők vitája olyan heves volt, hogy eldöntötték, az 1940-es olimpián nem szerepel majd az alpesi sí.

Éremtáblázat
1.	Norvégia	7	5	3
2.	Németország	3	3	0
3.	Svédország	2	2	3
4.	Finnország	1	2	3
5.	Svájc	1	2	0

Gyorskorcsolyában a korábban domináns finnek és a 32-ben – a lebonyolításnak köszönhetően is – legjobb amerikaiak után ezúttal a norvégok uralták a versenyeket: a tizenkét érem felét hazavitték, közte mind a négy aranyat. A sportág és egyben az olimpia legeredményesebbje a 32 éves Ivar Ballangrud lett: 500, 5000 és 10 000 méteren is nyerni tudott, 1500-on második lett, ezzel összesen hét éremmel (négy arany, két ezüst, egy bronz) fejezte be olimpiai pályafutását.

Az éremtáblázaton újra visszavették első helyüket a norvégok, a tizenhét megszerezhető első helyből hét lett az övék és összesen tizenöt érmet szereztek. A garmisch-partenkircheni olimpia tökéletes is lehetett volna, ha nem tudnánk, hogy a szervezésben tökéletes németek néhány évvel később rágyújtották a világot a vendégekre. Így csak tizenkét év múlva rendeztek újra téli oimpiát.

(Az először 2010-ben megjelent cikk szerzője korábbi munkatársunk, Csepregi J. Botond)

(Borítókép: A norvég Andersen a dobogó harmadik, a svéd Erikson a második és norvég Ruud az első helyén síugrásban Garmisch-Parterkirchenben a téli olimpián, 1936-ban. Fotó: Past Pix/SSPL/Getty Images)