A téli olimpiák története:

1924, 1928, 1932, 1936, 1948, 1952, 1956, 1960, 1964, 1968, 1972, 1976, 1980, 1984, 1988, 1992, 1994, 1998, 2002, 2006, 2010, 2014

Kanadának már nyári (Montreal, 1976) és téli olimpia (Calgary, 1988) rendezésében is volt tapasztalata, amikor megpályázta a 2010-es játékokat. Vancouver először háziversenyen bizonyított, a rendezésre szintén jelentkező Calgary és a Quebéc Cityt előzte meg, utóbbit egy szavazattal. A NOB választásán Vancouver a dél-koreai Pjongcsanggal volt nagy versenyben, az első körben ki is kapott tőle, de a másodikban már simán nyert. Nem állunk messze az igazságtól, ha azt mondjuk, Kanada kompenzációként is kapta a 2010-es olimpiát, ha már a 2002-esről Quebec City vélhetően azért is maradt le, mert Salt Lake City pályázatát a korrupció is segítette.

A vancouveri helyszín nem tűnt minden szempontból ideálisnak, egyrészt ilyen nagy városban (600 ezer fő) még sosem rendeztek téli olimpiát, másrészt a síversenyek, a bob- és a szánkópálya a tőle 150 kilométerre fekvő Whistlerben kaptak helyet. A széttagoltság, az utazás, a két olimpiai falu kétségkívül nem tett jót az eseménynek.

Az olimpia még igazából el sem kezdődött, amikor úgy tűnt, egy tragikus esemény az egész rendezvény hangulatát meghatározza. A megnyitó előtti edzésen a grúz szánkós, Nodar Kumaritasvili 145 km/h-val kirepült a pályáról és belehalt sérüléseibe. A haláleset miatt Grúzia a visszalépést is fontolgatta, de végül maradtak, a megnyitóünnepségen fekete gyásszalaggal felvonulva megrendítő pillanatokat okoztak. A ceremónia nem csak ezért volt egyedi, a téli olimpiák történetében először tartották a megnyitót és a záróünnepséget is zárt helyen, az 55 ezer férőhelyes BC Place-ben.

Hogy a whistleri bob- és szánkópálya valóban nagyon gyors és veszélyes, azt az edzések is bizonyították, az első két nap 11 lecsúszás végződött bukással, egy svájci páros el sem tudott indulni az éles versenyen, hiába módosítgattak a pályán, vagy próbálták homokszórással lassítani a bobokat, továbbra is nagyon veszélyes maradt, több versenyző is félelemmel beszélt róla. Ez a német André Langét nem nagyon érdekelte, a bobos legenda egy arany- és egy ezüstéremmel toldotta meg korábbi három olimpiai aranyát.

A vancouveri olimpián új szám is bemutatkozott, először versenyeztek síkrosszban. A látványos, sokak szerint az alpesi számokhoz inkább közelebb álló sportág futamaiban egyszerre négy versenyző zúdul le a természetes és mesterséges akadályokkal teletűzdelt lejtőn. Az első arany a férfaknál a svájci Michael Schmidé, a nőknél a kanadai Asleigh McIvoré lett.

A sífutásban most sem sikerült megtörni a hagyományos északi fölényt, a norvégok és a svédek uralták a mezőnyt, de néhány aranyat azért elcsíptek más nemzetbeliek is. A szupersztár státusra a norvég Marit Björgen jelentkezett be, három számban nyert, és begyűjtött egy ezüstöt meg egy bronzot is. A legemlékezetesebb versenyt azonban a férfi 30 kilométeres futamon vívták. A svédek egészen elképesztő módon, országúti kerékpáros versenyeken alkalmazott taktikával lepték meg a mezőnyt. A második 15 kilométer elején Johan Olsson lépett meg, társai pedig hol a mezőny élére álltak, hogy lassítsák az ellenfeleket, hol elbújtak, hogy csak utazzanak a szélárnyékban. Olsson szökése nem sikerült, a hajrában utolérték, és csak harmadik lett, de honfitársa, Marcus Hellner jól tartalékolt, és megszerezte az aranyat.

A biatlonkirály Ole Einar Björndalen meglepetésre 2006-ban egyetlen aranyat sem nyert, Vancouverben várta tőle mindenki az újabb feltámadást. Egyéniben most sem sikerül győznie, csak a norvég váltóval lett első, de történelmet így is írt, a 20 kilométeres egyéni indításos versenyben holtversenyben, tizedre azonos idővel lett második a belorusz Szergej Novikovval. A bronzérmet így ki sem osztották. A nőknél az azóta már vissza is vonult Magdalena Neuner emelkedett ki a mezőnyből, a német a tömegrajtos és az üldözéses versenyt is megnyerte, sprintben pedig második lett.

Éremtáblázat
1.	USA	9	15	13
2.	Németország	10	13	7
3.	Kanada	14	7	5
4.	Norvégia	9	8	6
5.	Ausztria	4	6	6

A síugrás Simon Amman megdicsőülését hozta, a svájci csak ugyanazt csinálta, mint nyolc évvel korábban, nyert a közép- és nagysáncon is. Érdekes, hogy mögötte mindkétszer ugyanaz volt a dobogó sorrendje, Adam Malysz két ezüsttel, Gregor Schlierenzauer két bronzzal zárt egyéniben.

A gyorskorcsolya sokáig holland szám volt, de Vancouverben már a dél-koreaiak is megmutatták, nemcsak a rövidpályás szakágban kiválóak.

Alpesi síben csak egyetlen duplázó győztes volt, a német Maria Riesch a műlesiklást és a szuper kombinációt is megnyerte, míg a férfiaknál két olyan síző akadt, aki végigskálázta a dobogót. Az amerikai Bode Milleré lett a szuperkombináció, lesiklásban bronzot szerzett, míg szuperóriás-műlesiklásban ezüstöt. Ez utóbbiban a norvég Aksel Lund Svindal verte, aki lesiklásban is második lett, a szuperóriásban pedig harmadik.

Kanada baljós előjelekkel vágott neki az olimpiának, az előző két alkalommal, mikor az rendező volt, nem tudott aranyérmet nyerni egyetlen sportolója sem. 2010-ben megtört a rossz sorozat, sőt Kanada tarolt, 14 első helyet tudott szerezni, köztük a nekik minden bizonnyal legfontosabbat, a férfi hokiét is. Kanada az olimpia zárónapján, óriási feszültséggel teli meccsen győzte le a döntő hosszabbításában az Egyesült Államokat.

Vancouverben kisebb magyar siker is született, a torinói olimpia után újra lett pontszerzőnk, ezúttal is a lassan nemzeti sporttá váló rövidpályás gyorskorcsolyában. A Darázs Rózsa, Heidum Bernadett, Huszár Erika, Keszler Andrea összeállítású váltó az ötödik helyen végzett.

(Borítókép:  Al Bello / Getty Images Hungary)