Index Vakbarát Hírportál

Korrupcióval vádolják a Japán Olimpiai Bizottság elnökét

2019. január 12., szombat 19:42

Korrupcióval vádolják Franciaországban a Japán Olimpiai Bizottság elnökét, mert a gyanú szerint a japán pályázati bizottság az olimpia 2013-as odaítélése előtt több mint kétmillió dollárt utalt át a szingapúri Black Tidings tanácsadó irodának – írja a Local.

Takeda Cunekazu ellen december 10-én indult eljárás, de a franciák már 2016 óta nyomoznak a 2,3 millió dolláros átutalás ügyében. Az összeg egy japán bankszámláról, két részletben került átutalásra a Black Tidingshoz:

A tanácsadó iroda azért problémás, mert a vezetője jó barátja Papa Massata Diacknak, aki a a Nemzetközi Atlétikai Szövetség (IAAF) korábbi elnökének, Lamine Diacknak a fia, és azzal gyanúsítják, hogy korábban is fogadott már el többmilliós kenőpénzeket szponzori szerződésekért, vagy olimpiai rendezési jogokért. A férfi ráadásul 2015 óta rajta van az Interpol körözési listáján is, de a szenegáli kormány nem hajlandó kiadni őt a franciáknak.

Japánban szintén vizsgálódtak már az ügyben, de nem vesztegettek rá túl sok időt, még 2016-ban megállapították, hogy semmi különleges nem történt. Akkor egyébként a japánok azt mondták, hogy a szóban forgó összeg valójában egy visszafizetett tartozás volt a Black Tidings felé, az irodát és Massata Diackot összekötő kapocsról pedig senki nem tudott.

Az ügyben Takeda is megszólalt, ő tagadta, hogy bármi rosszat tett volna, de ettől függetlenül együttműködik a francia hatóságokkal, hogy minden kétséget kizáróan bebizonyosodjon az ártatlansága.

Rovatok