Index Vakbarát Hírportál

13 meccsből 11-et nyertek a magyarok a budapesti asztalitenisz-vb-n

2019. április 21., vasárnap 20:01

A magyar játékosok összesen 13 mérkőzést játszottak a budapesti asztalitenisz-világbajnokság vasárnapi nyitónapján, a selejtezők során, és ezek közül 11-et megnyertek, a Majoros Bence, Bálint Bernadett duó pedig feljutott a vegyes párosok főtáblájára.

A magyar vegyes páros előbb egy bosnyák duót vert 3-1-re, majd egy algériait simán, 3-0-ra, így csatlakozott a kiemeltként már főtáblás Szudi Ádám, Pergel Szandra és Ecseki Nándor, Madarász Dóra pároshoz. Később elkészítették a 64-es tábla első fordulójának sorsolását is, így kiderült, hogy Majorosék a 25. helyen kiemelt Aleksandar Karakasevic, Izabela Lupulesku szerb, a 13.-ként rangsorolt Szudiék pedig a Tobias Rasmussen, Stefanie Christensen dán párossal csapnak össze hétfőn este.

Ecsekiéknek (30.) nem volt szerencséjük, az egyesben egyformán világranglista-vezető kínai Fan Csen-tung és Ting Ning kettősét kapták, akik a selejtezőből kerültek az elitmezőnybe.

Az egyes selejtezőjében még minden magyar versenyben van, bár az egy-egy győzelmet és vereséget begyűjtő András Csabának és Juhász Patriknak kevés az esélye a továbbjutásra. A 16 éves András 4-2-re nyert a jordán bajnok ellen, majd ugyanilyen arányban kikapott a belga Robin Devostól, és ha utóbbi hétfőn megveri az ázsiai versenyzőt, ő kerül a 128 közé.

Hasonló a helyzet a 18 éves Juhász esetében is, aki előbb 4-0-ra megverte vietnami vetélytársát, a folytatásban azonban négy szettben alulmaradt a csoportfavorit belga Martin Allegróval szemben.

Majoros Bence, Ecseki Nándor, Lakatos Tamás és Szudi Ádám egy meccset játszott eddig az egyes selejtezőjében, és egyiküknek sem okozott gondot a világranglistán jóval gyengébben jegyzett riválisa legyőzése. Majoros türkmén, Ecseki libanoni, Lakatos ciprusi, míg Szudi koszovói játékos ellen nyert egyformán négy játszmában. Utóbbi négy magyar játékos hétfőn játssza második mérkőzését a selejtezőcsoportjában, ahonnan az első helyezett jut a főtáblára.

A nőknél Fehér Orsolya, Hartbrich Leonie és Bálint Bernadett is egy-egy mérkőzésen van túl a csoportjában. Fehér elefántcsontparti, Hartbrich skót, Bálint pedig üzbég ellenfelet győzött le egyaránt 4-0-ra. Ők is hétfőn folytatják szereplésüket.

A második versenynapon befejeződnek a selejtezők, a három páros számban pedig elkezdődnek a főtáblás küzdelmek. A Hungexpón zajló vb jövő vasárnapig tart.

Rovatok