Index Vakbarát Hírportál

Rekorddal nyerték az Ironman-vb-t

2019. október 13., vasárnap 15:25

Jan Frodeno és Anne Haug sikerével a férfiaknál és a nőknél is német triatlonos győzött a hawaii Ironman-világbajnokságon.

A verseny weboldala azt írja, Frodeno 7:51:13 óra alatt teljesítette a 3,86 kilométer úszásból, 180,2 kilométer kerékpározásból és 42,195 kilométer futásból álló távot, amivel megdöntötte a versenyrekordot. Frodeno 2015 és 2016 után harmadszor nyert. A férfiaknál sorozatban ez volt a hatodik német siker, az idén harmadik Sebastian Kienle 2014-ben, míg a korábbi rekordot (7:52:39 ó) tartó Patrick Lange 2017-ben és 2018-ban diadalmaskodott.

A nőknél Haug a zsinórban harmadszor második brit Lucy Charlest, valamint a 2017-ben is harmadik ausztrál Sarah Crowleyt utasította maga mögé. A nők versenyében először avattak német bajnokot, az elmúlt négy évben első svájci Daniela Ryf ezúttal a 13. helyen végzett, a győzteshez képest 34:17 perces hátránnyal.

A magyar szövetség Facebook-oldala szerint a korcsoportos amatőrök versenyeiben hat magyar triatlonos indult, közülük ketten kerültek be az első ötvenbe: a 40-44 évesek kategóriájában a nőknél Cser Beatrix (10:28:01 ó) az ötödik, míg a férfiaknál Horányi Gábor (9:21:30 ó) a 15. helyen zárt. (MTI)

Nők:
1. Anne Haug (német) 8:40:10 ó
2. Lucy Charles (brit) 8:46:44
3. Sarah Crowley (ausztrál) 8:48:13

Férfiak:
1. Jan Frodeno (német) 7:51:13 óra
2. Tim O'Donnell (amerikai) 7:59:41
3. Sebastian Kienle (német) 8:02:04
   

Rovatok