Index Vakbarát Hírportál

Gareth Bale szerint a Real Madrid megakadályozza a távozását

2020. szeptember 3., csütörtök 14:45

Gareth Bale, a Real Madrid walesi válogatott labdarúgója szerint klubja gátolja meg abban, hogy visszatérjen a Premier League-be – írja az MTI.

A 31 éves szélső a Sky Sportsnak a walesi válogatott edzőtáborában azt mondta, a jövője a Real Madrid kezében van, és ha lenne lehetősége, szívesen visszatérne az angol élvonalba, de ez nem rajta múlik.

Tavaly el akartam igazolni, de ők mindent meggátoltak az utolsó pillanatban. Izgatott voltam az új lehetőség miatt, de sosem vált valóra

– nyilatkozta Bale, aki a spanyol bajnokság újraindulása utáni 12 fordulóban mindössze kétszer kapott lehetőséget Zinédine Zidane vezetőedzőtől.

Meglátjuk, mi történik még a mostani átigazolási időszakban, sok van még hátra belőle. Legutóbb több lehetőségem is volt, ám a klub nem engedett. Szeretnék játszani, motivált vagyok, de az irányítás az ő kezükben van. Szerződésem van, minden, amit tehetek, hogy kivárok, és reménykedek, hogy történik valami

A walesi játékos 2013 óta erősíti a Realt, akkor rekordot jelentő 100 millió euróért szerződött a fővárosi gárdához a Tottenhamtől. A csapattal a többi között négyszer Bajnokok Ligáját, kétszer pedig spanyol bajnokságot nyert, ám az utóbbi időszakban jobbára azzal került a címlapokra, hogy a kispadon ülve látványosan unta a madridiak mérkőzéseit: egy alkalommal a szájmaszkot a szemeire húzta, és alvást imitált, míg egy másik összecsapáson egy sporttapasz gurigáját a szeme elé tartva követte figyelemmel egyedi „távcsövével” az eseményeket.

Rovatok