Index Vakbarát Hírportál

Sokat javult a kórházban kezelt Bognár György állapota

2021. március 30., kedd 16:37

Sok más sorstársához hasonlóan Bognár Györgyöt, a Paks NB I-es labdarúgócsapatának vezetőedzőjét is ledöntötte a lábáról a koronavírus, de szerenécsre az 59 éves, 50-szeres válogatott sportember már túljutott a nehezén.

Mivel a szekszárdi kórházban ápolt Bognár Györggyel nem tudtunk telefonon beszélni – nem reagált hívásunkra –, feltárcsáztuk Haraszti Zsoltot, a tolnai NB I-es klub ügyvezetőjét.

Nem annyira súlyos már Bognár György állapota, már oxigén nélkül is tud lélegezni – újságolta örömmel a sportvezető. – A javán már túl van, szerintem a hét végén kiengedik Gyurit. Reméljük, mihamarabb leülhet a kispadra.

Haraszti szavaiból kiderül, nem véletlenül kellett kórházba szállítani a csapat edzőjét.

Gyuri nagyon fáradt, azért is nem veszi fel a telefont, én is csak hétfőn tudtam vele beszélni először – mondta. – Minden kimeríti, még a beszéd is. Valóban kritikus volt az állapota, de hála istennek, már túljutott a nehezén. Úgy tudom, a héten hazaengedik a szekszárdi kórházból.

Bognár György március elején 5 mérkőzésre szóló eltiltást kapott az MLSZ-től, amit később 3 meccsre mérsékelt a fegyelmi bizottság. A szakember kihagyta a Ferencváros elleni bajnokit, és betegségétől függetlenül a szombati, MTK elleni hazai találkozón, valamint jövő vasárnap Diósgyőrben sem ülhet le a kispadra.

A Paks 26 fordulót követően 34 ponttal a hetedik a tabellán, a dobogós Mol Fehérvártól hat pontra van.

Rovatok