Index Vakbarát Hírportál

Nem lesz tulajdonosváltás az Arsenalnál

2021. április 28., szerda 06:32

Stan és Josh Kroenke az elmúlt időszak nehézségei és a szurkolók Szuperligás alapítói szerepvállalásukkal kapcsolatos bírálata ellenére sem akar megválni az Arsenal labdarúgócsapatától – adta hírül az MTI. Nyilatokzatuk szerint 

továbbra is százszázalékig elkötelezettek a csapat mellett, és eddig nem kaptak, de nem is fognak meghallgatni egyetlen vételi ajánlatot sem.

Erre azután került sor, hogy a szurkolók pénteken az Emirates Stadion előtt tüntettek és követelték az amerikai család kivonulását az Arsenalból, és több hír is megjelent arról, hogy Kroenkéék az eladást fontolgatják. Daniel Ek svéd milliárdos, a Spotify alapítója és ügyvezetője múlt héten jelentette ki: őt érdekelné a klub, amennyiben eladnák.

A tulajdonosokat korábban is többször bírálták már a londoni gárda szurkolói, újabban pedig az Európai Szuperliga beindításának múlt hétfői bejelentése után kerültek a kritikák kereszttüzébe, amelyek azt követően sem enyhültek, hogy a másik öt angol alapítóklubbal együtt kiléptek a ligából.

Rovatok