Vasárnap lezárult a 2021-es SUP-világbajnokság, amelynek Balatonfüred volt a házigazdája. A magyar sikereket is hozó esemény egy feltörekvő sportág második vébéje volt, minden kétséget kizáróan nagy sikert aratva.
Másodszor rendezték meg az úgynevezett stand up paddling (röviden SUP) világbajnokságot. Az első ilyen eseményre Kínában, a Sárga-tenger partján, Csingtaóban került sor 2019-ben. Egy szabadidős tevékenységből versenysporttá avanzsáló sportágról van szó, olyannyira, hogy a tervek szerint a 2024-es párizsi olimpián is szerepelhet a programban. De ennyire ne rohanjunk előre.
A SUP-ozáshoz egy deszkára és egy lapátra van szükség, no meg vízfelületre az evezéshez. Tó- és tengerpartokon egyre felkapottabb, szépen lassan versenysporttá nőtte ki magát. A szervezeti háttér is rendeződött, igaz, rögös úton. A versenyek lebonyolítására a Nemzetközi Kajak-Kenu Szövetség (ICF) és a Nemzetközi Szörfszövetség (ISA) is pályázott, a nemzetközi Sportdöntőbíróság (CAS) végül előbbinek ítélte a nem olimpiai viadalok rendezését. Az ICF pedig még tavaly októberben kiválasztotta Magyarországot helyszínnek, Balatonfüred pedig kézenfekvő házigazdának bizonyult. Az adottságai tökéletesek, ráadásul egyebek mellett a 2017-es vizes világbajnokságon is bizonyította, hogy képes magas színvonalon megrendezni egy nemzetközi sporteseményt.
A hétvégén lezajlott SUP-világbajnokságon sem volt ez másként, ahol a Magyar Kajak-Kenu Szövetség (MKKSZ) is bizonyította rátermettségét.
Csütörtöktől vasárnapig zajlottak a versenyek a város szívében, a híres Tagore sétánynál. Valódi világbajnoki atmoszférát varázsoltak a szervezők a Balaton partjára: többek között kivetítő, helyi műsorközlő, élő televíziós közvetítés, zenés rendezvények is várták a kilátogató szurkolókat. Akikből akadt bőven: az egészen kicsi gyerekektől kezdve a nagyszülőkig minden korosztály képviseltette magát a vízparton.
Ahogy a Balatonban is: junior, felnőtt, valamint masters korcsoportokban is osztottak világbajnoki érmeket, technikai, sprint és hosszú távú versenyszámokban egyaránt. Szombaton és vasárnap a talán legizgalmasabbnak ígérkező technikai viadalokat rendezték, minden korcsoportban több magyar indulóval. A nyárias időjárás kedvezett a versenyzőknek, mivel nem ritkán fordult elő, hogy egy-egy fordulónál valaki a vízben találta magát.
A férfiaknál a francia/új-kaledóniai Noic Garioud, míg a nőknél az amerikai Fiona Wylde bizonyult a legjobbnak a technikai számban a záró napon. Magyar érem is született vasárnap, a balatonfüredi közönség legnagyobb örömére.
A korábban gyorsasági kajakosként világbajnok Rasztótzky Eszter (női 40+) a sprint távhoz hasonlóan a technikai számban is második lett.
Ebben a kategóriában a német Susanne Lier végzett az élen, aki a női junioroknál induló spanyol Duna Gordillóhoz hasonlóan három számban – 18 km, sprint és technikai – első tudott lenni.
A magyar szövetség SUP-szakágvezetője, ifj. Foltán László az MTI-nek elmondta: a csapatversenyek során hat érmet szereztek a magyarok, köztük egy aranyat. A győzelem még a pénteki, első döntős napon a 18 kilométeres férfi csapatversenyben jött össze, az ott harmadik Hasulyó Dániel, negyedik Hasulyó Brúnó, valamint huszadik Kövér Márton révén. A férficsapat második lett a technikai számban, a női csapat 18 km-en a második, a technikaiban a harmadik helyen végzett, miként bronzérmesként zárt a technikai számban a junior férfi és női együttes is.
A sportág második hivatalos vb-jén – amely csütörtökön kezdődött – ötven ország több mint ötszáz versenyzője vett részt, a magyar színeket 16 SUP-os képviselte. Világbajnokságot legközelebb 2022-ben, a lengyelországi Gdyniában rendeznek.
TECHNIKAI SZÁM, FÉRFIAK
NŐK
...18. HORVÁTH NOÉMI 5:53.65
(Borítókép: A balatonfüredi SUP-világbajnokság vasárnapi futama. Fotó: Vasvári Tamás / MTI)