Index Vakbarát Hírportál

Furynak nem volt vonalkódos a gatyája

2021. október 10., vasárnap 18:23

Egy dolog egy laikusnak végignézni egy bokszvilágbajnoki döntőt, és megint más, ha egy profi elemzi a látottakat. Harcsa Norbertet, háromszoros amatőr magyar felnőtt bajnokot – akinek vitathatatlan tehetségénél csak a dumája volt nagyobb – kértük meg a vasárnap hajnali Tyson Fury–Deontay Wilder csata szakmai boncolgatására. Kéretik a biztonsági öveket becsatolni!

Bevezetőként annyit, hogy a 33 éves, veretlen Fury élete második vereségét mérte a 35 éves Wilderre, és ezzel megvédte profi nehézsúlyú WBC-koronáját. A külföldi szakírók szerint történelmi izgalmakat hozó csata a 11. menetben kiütéssel ért véget (tévesek azok a jelentések, amelyek technikai KO-t emlegetnek), sőt a meccs után a pépesre vert Wildert még kórházba is kellett vinni kivizsgálásra. 

Harcsa Norbert nem olyan régen hagyott fel az aktív bunyóval, amatőr pályafutása befejeztével még egy darabig profiskodott, jó eredményekkel. Amatőr korában háromszoros magyar bajnok volt 69 és 75 kilóban, a korosztályos versenyeken pedig egy ifjúsági Eb-ezüstérme van 2005-ből Tallinnból, továbbá már felnőttként megnyerte az Európai Unió bajnokságát. 

A legnagyobb tiszteletem a két ökölvívóé, meg aztán jó lett volna a tizedét elérni eredményekben meg pénzben, amit például Wilder életében elért, no de milyen az, hogy a csávó szoknyában bokszolt?! (Tényleg szoknyaszerű sort volt rajta – a szerk.) Ráadásul alig volt szabályos ütése a tizenegy menet alatt, már az nagy eredmény volt tőle, amikor a tenyerest nem alkarral ütötte! A meccs szerintem színvonalban elmaradt az Uszik–Joshua összecsapástól, végtére is ott két olimpiai bajnok mérkőzött, nagyon komoly amatőr múlttal, és hát igazából amatőrben lehet megtanulni bokszolni – állítja az idősebb Harcsa fivér, a már szintén visszavonult Zoltán bátyja.

Norbi nincs kibékülve Fury enyhén hurkás deréktájával sem.

Bár nagy rajongója vagyok Furynak, meg azt is elismerem, hogy nagyon erős fejben, meg nagyon nagy érzéke van ehhez a sportághoz, de szögezzük le: egy sportember nem nézhet ki úgy, ahogy ő kinéz. Persze az is igaz, hogy ennek a sportnak bunyó a neve, nem pedig bodybuilding, és a kinézetre nem adnak pontokat. Hát én sem voltam egy Holyfield sosem, de azért valahogy kinéztem... Esküszöm, apám jobb fazonban van, pedig túl jár az ötvenen, és soha nem is volt nehézsúlyú világbajnok. Amúgy nagy verekedés volt, de ezek csak jelenthetnek Usziknak és Joshuának mind képzettségben, mind dinamikában, mind sportemberségben. Uszik, ha nem 160 centi lenne és 65 kiló, kifújná az orrát ezeknek is! (Valójában 191 centi és kerek 100 kiló – a szerk.)

Mindez nem jelenti azt, hogy Norbi ne emelne kalapot a Cigánykirály előtt.

Könnyen lehet, hogy Fury legyőzhetetlen, akkora óriás, annyira kellemetlenül hosszú a karja, és fejben is annyira erős. A hatalmas testéhez képest fürge, és fantasztikus az önbizalma, sugárzik róla a magabiztosság, a bátorság, nem vonalkódos belülről a gatyája, az biztos. És az ütésállósága! Akit Wilder, ez a vaddisznó kétszer leüt, és aki mind a kétszer úgy áll fel, hogy nem is tántorog, az félelmetes. Ez egy adottság, ezt szerintem nem lehet tanulni, ez attól van, hogy az idegrendszere félelmetesen gyorsan regenerálódik. Az önbizalma pedig a múltjából táplálkozik. Ahol ő járt, ott kevesen jártak, kábszerezett, a Klicsko-meccs után nem sokkal öngyilkos akart lenni, és onnan felállt. Neki már nem tudnak újat mutatni az életben, neki már nincsenek kérdések a fejében, vagy ha vannak, mindre tudja a választ, és ez sugárzik róla. A nagy bokszolóknak megingathatatlan a hitük, és Fury is ilyen. 

No de mi van, ha létrejön a Fury–Uszik döntő? 

Addig még Usziknak meg kell adnia a visszavágót Joshuának, és az nem egy lefutott meccs, az angol bármikor megőrülhet, és bármennyire technikás bunyós is Uszik, azért Joshuát sem szabad lebecsülni. De ha összecsap Fury és Uszik, én nem hiszem, hogy az ukrán zavarba jön a Cigánykirály csúnya nézésétől. Mentálisan ő is borzasztó erős. De akkor is ott van az a brutális méretbeli különbség...

Bizony, az ott van. És arra eddig a profibokszban még senki sem találta meg az ellenszert. 

(Borítókép: Ethan Miller / Getty Images)

Rovatok