Index Vakbarát Hírportál

Schmitt Pál nyílt levélben cáfolja az UIPM-elnök állításait

2021. november 18., csütörtök 06:05 | aznap frissítve

Nem csillapodik a vihar a Nemzetközi Öttusa Szövetség végrehajtó bizottságának november 4-i határozata körül, amellyel törölnék a lovaglást a sportág öt versenyszáma közül. A világméretű tiltakozó hullám legújabb fejleménye Schmitt Pál kétszeres olimpiai bajnok NOB-tag nyílt levele Klaus Schormann-nak, amiben tételesen cáfolja az UIPM-elnök félrevezető állításait.

Schmitt Pál korábbi köztársasági elnök, a Nemzet Sportolója, a Magyar Olimpiai Bizottságot 1989 és 2010 között irányító sportvezető, aki a Nemzetközi Olimpiai Bizottságnak lassan 39 éve tagja, 1957 és 1959 között maga is öttusázott, jóllehet később párbajtőrben lett kétszeres olimpiai bajnok.

Schmitt megdöbbenéssel értesült a Nemzetközi Öttusa Szövetség (UIPM) végrehajtó bizottságának november negyedikei döntéséről, amellyel törölte a lovaglást az öttusa versenyszámai közül anélkül, hogy előzetesen egyeztetett volna magukkal a versenyzőkkel – akiknek végső soron a bőrére megy a vásár – és a nemzeti szövetségekkel. Az indoklás a következő volt:

Az UIPM végrehajtó bizottságának szinte suttyomban hozott határozata felbőszítette a világ öttusázóit, akik közül több mint hatszázan – beleértve megannyi olimpiai bajnokot – nyílt levélben követelik Klaus Schormann UIPM-elnök lemondását, mondván, hogy a német sportvezető a sportág gyilkosa.

Nos, Schmitt Pál maga is levelet küldött Schormann-nak, amit a pentathlon.hu, a magyar szövetség hivatalos oldala is közölt. Ebből szemezgetünk.

Levelében Schmitt, aki 1983 óta NOB-tag, s ha valaki tudhatja, hogy mi történik az olimpizmus irányító testületében, akkor az ő, nos, Schmitt cáfolja, hogy a NOB nyomást gyakorolna az UIPM-re a lovaglás elhagyása érdekében.

Elnökséged alatt a sportág sokat változott, hogy megfeleljen a média, főképp a tv és a modern kor elvárásainak – áll Schmitt Schormann-nak írt levelében. – 39 éve vagyok NOB-tag, és biztosan állíthatom, hogy ez idő alatt a NOB sosem kérte tőled, hogy változtass az öttusa programján, a lebonyolítási formán vagy a szabályokon. Ellenkezőleg, nemcsak Pierre de Coubertin báró számára, aki megálmodta ezt a csodálatos sportágat, volt fontos az öttusa, hanem Samaranch elnök úrnak is, aki 20 éves elnöki periódusa alatt minden adandó alkalommal jelezte, hogy az öttusaversenyeken ő személyesen szeretné átadni az érmeket.

A továbbiakban a magyar NOB-tag tételesen cáfolta Schormann állításait.

„Magyarországon megdöbbenve olvastuk, hogy a 110 éves múlttal rendelkező emblematikus sportágból ki akarják venni a lovaglást. Öntsünk tiszta vizet a pohárba!

Schmitt befejezésül Schormann lelkiismeretére apellált:

Biztos vagyok benne, hogy mint valaha volt öttusázó, nem szeretnéd, hogy az emberek úgy emlékezzenek rád, mint az az elnök, akinek a neve mellett a lovaglás eltörlése szerepel.

(Borítókép: Schmitt Pál 2021. szeptember 18-án. Fotó: Kovács Tamás / MTI)

Rovatok