Index Vakbarát Hírportál

Szűkítette az Év játékosa-díj listáját a FIFA

2021. november 22., hétfő 20:31

Hétfőn hozta nyilvánosságra a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) annak a tizenegy férfi labdarúgónak a nevét, akik közül kikerül az Év játékosa-díj 2021-es győztese – adta hírül az MTI.

A szervezet hivatalos honlapján arról ír, hogy a jelölteket egy szakmai testület választotta ki, akikre már el is kezdhetnek voksolni a szavazáson résztvevők. Erre december 10-ig van lehetőség.

A három főre szűkített listát a jövő év elején közlik, a díjátadó gálát pedig január 17-én rendezik.

Az Európa-bajnok olasz válogatottból mindössze Jorginho, a Chelsea Bajnokok Ligája-győztes középpályása került fel, klubtársai közül pedig a francia válogatott N’Golo Kanté. Rajtuk kívül a közelmúlt és a jelen meghatározó játékosai, így például a tavalyi dobogósok szerepelnek a listán.

Akkor Robert Lewandowski kapta meg a díjat, Cristiano Ronaldót és Lionel Messit megelőzve.

A 2021-es FIFA Év játékosa-jelöltek teljes névsora:

A férfi szakágban az edzők közül heten, míg a kapusoknál öten vannak versenyben az elismerésért.

A női szakágban 13 játékosra, öt edzőre és öt kapusra lehet szavazni. A FIFA azt is közölte, hogy később hozzák nyilvánosságra az év legszebb góljáért járó Puskás Ferenc-díj jelöltjeit.

Rovatok