Index Vakbarát Hírportál

Megszólalt Szilágyi Liliána édesapja: Minden egyes hamis szavad egy-egy késszúrás a szívembe

2021. december 30., csütörtök 17:13

Megszólalt Szilágyi Zoltán azután, hogy lánya, Szilágyi Liliána Európa-bajnok úszó szerdán arról beszélt, hogy édesapja testileg, lelkileg és szexuálisan is bántalmazta őt. 

A világbajnoki hatodik, Európa-bajnoki ötödik Szilágyi Zoltán – aki jelenleg ügyvédként dolgozik – az Origóhoz juttatott el nyílt levelet, amelyet alább változtatás nélkül közlünk

Kedves Liliána!

Hat éve teszed velem, amit teszel, eddig csendben tűrtem. Most, hogy már a húgodat is belekeverted, s mindezt a nagy nyilvánosság előtt, először és utoljára meg kell szólalnom –szintúgy a nyilvánosság előtt. Ezt követően nem kívánok a sajtóban védekezni vagy magyarázkodni, mert amit állítasz, az ellen nem lehet védekezni, hiszen hogyan bizonyítsam, hogy sosem vertelek vagy bántalmaztalak sem téged, sem édesanyádat, sem húgodat… Ugyanakkor az ügyben a kijelentéseid miatt általam indítandó büntetőeljárás során ez várhatóan tisztázódni fog.

Aki valóban ismer engem és téged, az úgyis tudja az igazat. Bármit is állítasz, szilárdan kitartok a hat évvel ezelőtti elhatározásom mellett, azaz bármennyire is tönkre akarsz tenni ezért vagy azért, illetve bármennyire próbálod magadra irányítani a figyelmet: nem támogatlak tovább anyagilag sem téged, sem édesanyádat, ennek valódi okát pedig mindketten pontosan tudjátok. Minden egyes hamis szavad egy-egy késszúrás a szívembe, de nagykorú vagy, és felelős a saját döntéseidért, cselekedeteidért. Azt csak remélni merem, hogy egyszer, amikor majd szembenézel azzal, hogy mit tettél, te meg tudsz majd bocsátani magadnak. Addig viszont arra kérnélek – amit már korábban is kértem tőled –, hogy a Szilágyi név helyett viseld édesanyád családnevét, mert nem hiszem, hogy akár a te, akár az én vonatkozásomban a továbbiakban bármilyen okból is indokolt lenne, hogy te Szilágyi Liliánának nevezd magad.

Dr. Szilágyi Zoltán

Közleményben reagált a Magyar Úszó Szövetség is

A Magyar Úszó Szövetség elnöke, Wladár Sándor az ifjúsági olimpiai bajnok, Eb-ezüstérmes Szilágyi Liliána által megosztottak alapján haladéktalanul elrendelte, hogy a MÚSZ fegyelmi bizottsága és gyermekvédelmi bizottsága indítson vizsgálatot – olvasható a kommünikében. A két testület feladata valamennyi érintett meghallgatásával feltárni, hogy a jelenleg a Stamina SK-t irányító Szilágyi Zoltán edzői tevékenysége során megsértette-e, és ha igen, milyen mértékben a MÚSZ etikai, fegyelmi és gyermekvédelmi szabályzatát.

Ahogy megválasztásom óta többször is leszögeztem: bántalmazásnak nincs helye az uszodában

– mondta Wladár Sándor.

Ezt az ügyet is a lehető legalaposabban szeretnénk kivizsgálni, hogy a végén felelős döntés születhessen. Az első reakcióm a megdöbbenés volt egyébként, a következő pedig az elszántságom újbóli megerősítése: nem elég, hogy a sportág jelenében tiszta viszonyokat tartunk fenn, a múlt feltárása vezethet el a megtisztuláshoz.

Szilágyi Zoltánnak az idei évben már volt egy fegyelmi ügye, amikor az FB jogerősen írásbeli megrovásban részesítette, miután egy versenyen minősíthetetlen hangnemben támadt a versenybíróság vezetőjére, amiért korábban a kisebbik lányát, Gerdát kizárták egy szabálytalanság miatt az egyik hátúszószámban.

(Borítókép: Szilágyi Liliána. Fotó: Illyés Tibor / MTI)

Rovatok