Index Vakbarát Hírportál

Ide nekünk a másik Lőrincz-aranyat – íme a szerdai program!

2021. augusztus 3., kedd 20:53

Szerdán Lőrincz Viktor révén újabb aranyat nyerhetünk birkózásban. A férfi vízilabdások és a női kézilabdázók az elődöntőért játszanak, kajakosaink és atlétáink az előfutamokban, selejtezőkben érdekeltek.

Nyílt vízi úszásban Olasz Anna magyar idő szerint már kedd éjszaka csobban a 10 kilométeres szám döntőjében, Tokióban ekkor már szerda van.

Férfi gerelyhajítással indítjuk a szerda hajnalt, Rivasz-Tóth Norbertért izgulhatunk a selejtezőben, majd jön Krizsán Xénia 100 gáton és a női hétpróba magasugró számában. Szűcs Valdó az elődöntőben érdekelt 110 gáton, majd Krizsán Xénia zárja a magyar atléták sorát súlylökéssel és 200 méteres síkfutással.

Eközben érdemes persze a Sea Forest kajak-kenu pálya felé is kacsintani, mert bár döntőket nem rendeznek szerdán, 10 versenyzőnk is ott lesz az előfutamokban. Csizmadia Kolos és Tótka Sándor K–1 200 méteren száll vízre, Balla Virág és Takács Kincső kenu egyesben szintén 200 méteren. A K –2 500-on bronzérmes Kozák Danuta egyesben 500 méteren tér vissza, ebben a számban érdekelt Csipes Tamara is. Férfi K–2 1000 méteres két egységünk megy a döntőért: Nádas Bence és Kopasz Bálint illetve Béke Kornél és az egyesben egy ezüstöt kedden már begyűjtő Varga Ádám.

A női kézilabdázók a sírból hozták vissza a magyar reményeket, a svédek elleni győzelmük negyedöntőt ért, melyet szerda reggel játszanak a nagy esélyes norvégok ellen. Amíg ők a szünetben pihennek, a súlyemelő csarnokban a komáromi Nagy Péter próbálkozik a továbbjutással a +109 kilósok között.

A szerdai versenynapot magyar szempontból egy óriási vízi csata zárja. A magyar férfi pólósok a 2012-es olimpiai bajnokkal, Horvátországgal csapnak össze a legjobb nyolc között.

Atlétika

2.05: Rivasz-Tóth Norbert (férfi gerelyhajítás) – selejtező
2.51: Krizsán Xénia (női 100 méteres gátfutás) – női hétpróba
3.35: Krizsán Xénia (magasugrás) – női hétpróba
4.16: Szűcs Valdó (férfi 110 méteres gátfutás) – elődöntő (3. futam)
12.05: Krizsán Xénia (súlylökés) – női hétpróba
13.38: Krizsán Xénia (200 méteres síkfutás) – női hétpróba

Birkózás

13:00 körül: Lőrincz Viktor–Zsan Belenyuk (ukrán) – férfi kötöttfogás 87 kg, döntő

Kajak-kenu

2.37: Csizmadia Kolos (férfi K–1 200 m) – előfutam
2.44: Tótka Sándor (férfi K–1 200 m) – előfutam
3.12: Balla Virág (női C–1 200 m) – előfutam (Horányi Dóra sérülése miatt indul Balla Virág)
3.33: Takács Kincső (női C–1 200 m) – előfutam
4.01: Kozák Danuta (női K–1 500 m) – előfutam
4.08: Csipes Tamara (női K–1 500 m) – előfutam
4.30: Nádas Bence, Kopasz Bálint (férfi K–2 1000 m) – előfutam
4.38: Béke Kornél, Varga Ádám (férfi K–2 1000 m) – előfutam

Kézilabda

6.15: női torna, negyeddöntő, Norvégia–Magyarország

Nyílt vízi úszás

Kedd, 23.30: Olasz Anna (10 km) – döntő

Súlyemelés

6.50: Nagy Péter (+109 kg) – B-csoport

Vízilabda

12.50: Férfi torna, negyeddöntő, Magyarország–Horvátország

(Borítókép: Lőrincz Viktor. Fotó:  Piroschka Van De Wouw / Reuters)

Rovatok