A kötöttfogású birkózók 87 kilogrammos súlycsoportjában Lőrincz Viktor olimpiai ezüstérmet szerzett szerdán. Az eredményhirdetés után a döntőről, a folytatásról és a családja szerepéről beszélt az újságíróknak a vegyes zónában.
„Mindenki úgy megy neki egy olimpiai döntőnek, hogy meg akarja nyerni, természetesen én is. Az volt a cél, hogy kibirkózzam magam, ne maradjon bennem semmi. Ez nagyjából sikerült, felkészültem az ukránra, de a lenti támadása egyszerűen nagyon jó, Nur-szultánban ki tudtam védeni, most sajnos nem. A második menetben próbáltam minél nagyobb iramot diktálni, hogy ne kelljen lemennem védekezni, az egyik bíró talán már be is mutatta az intést neki, de a másik kettő elutasította, ezt majd vissza kell néznem.
Összességében örülök az ezüstnek, mert tudtam, hogy több van bennem, mint a riói ötödik hely, és büszke vagyok arra, hogy egy olimpián két érmet tudtunk nyerni Tomival”
– elevenítette fel a finálét a friss ezüstérmes.
A lehetséges folytatásról egyelőre nem szeretett volna konkrétumokat elárulni, mert ülepednie kell még benne a történteknek.
Ez még elég friss, most nagyon-nagyon szeretnék pihenni. Az elmúlt egy évben, sőt mióta birkózom, mindent ennek rendeltem alá, közben a kislányom is megszületett, aki új dolgot hozott magával. Úgy terveztük, hogy az olimpia után fog érkezni tavaly, de a Covid miatt ez változott, és így még keményebb lett ez az egy év. Belepakoltam rengeteg munkát, úgyhogy egyelőre pihenni szeretnék. Nagyot horgászni Tomival, a családommal lenni, és akkor utána átgondolom a folytatást.
A felkészülésről és a kibővült családról is mesélt:
„Nehéz volt otthon hagyni őket, már az is az volt, amikor egy-két hétre a feleségemet hagytam otthon, amikor még ketten voltunk, és edzőtáborba mentem. De amikor a kislányom a nyakamat szorítja, úgy ölel, akkor még nehezebb. Viszont tudtam, mit akarok elérni és mi a célom, hogy mit szeretnék neki megmutatni, amikor hazaérek.
Most még csak egyéves, nyilván nem fogja fel, de majd később jó lesz neki elmondani azt, hogy ő nagyban hozzájárult az egészhez.
Direkt beépítettem a felkészülésbe, hogy itt van velem, mert akkora energiatöltetet ad, amikor rá és a feleségemre gondolok. Kitartottak mellettem, és a végén itt van a nyakamban ez az ezüstérem. Sokat hagytam ki a vírus miatt, nem tudtam olyan hamar visszatérni, ahogy akartam, mert nyomot hagyott rajtam, nehezen ment utána az alapozás, de mindenki ott állt mellettem, és biztatott, hogy az olimpiára rendben leszek. És tényleg minden összeállt, éreztem, hogy bennem van az átütő erő, és komoly dolgot tudok véghezvinni.”
Pontosan tudja, hogy egy nagyon erős ellenféltől kapott ki:
Nem tudom, hol van az ukrán gyenge pontja, amellett, hogy erős és technikás, fejben is erős, jó versenyző, nehéz rést találni a pajzsán, és nem is sikerült.
Azt is megosztotta a sajtó munkatársaival, mivel töltötte a napot a finálé előtt:
„Úgy keltem fel, hogy jó passzban éreztem magam, sétáltunk egyet a faluban, megebédeltem, utána relaxáltam, mentáltréninget csináltam, ezzel telt a mai nap. Tomi is ott volt velem, de mi már nem bonyolódunk bele nagy dolgokba, egy-egy mozdulat, nézés, ölelés elég, hogy fókuszált legyek.
Ismerjük egymás minden rezdülését, meg tudjuk adni azt a bizonyos pluszt a másiknak, én is ezt csináltam tegnap.
Meg hát neki mi újat lehet mondani? A döntő után is elmondta, hogy büszke rám, örül az eredménynek.”
Ahogy fogalmazott, bátyjával gyakorlatilag össze vannak kötve, és ennek nagy szerepe lehet mindkettőjük jövőjében.
Ez egy megnyert ezüst, mert ha majd visszagondolok, akkor az fog eszembe jutni, hogy jól birkóztam a döntőig, és ez volt a célom. Fókuszált maradtam a megfelelő felkészülés után, és ennek egy érem lett az eredménye. Tominak hatalmas szerepe van ebben, Cegléden ő volt előttem mindig a példa, láttam, hogy honnan indult és hova jutott. Folyamatosan küzdötte le az akadályokat, meg tudta csinálni, számomra ő volt az inspiráció, hogy én is képes lehetek rá, és hogy ketten csináljuk meg úgy, hogy ott vagyunk egymásnak. Bízom abban, hogy egy kis szerepem nekem is van az övében. Mindkettőnknek nehéz volt, Rio után semmiképp sem engedtem volna neki, hogy visszavonuljon. Mert mi össze vagyunk kötve, együtt járunk edzésre és onnan haza, hétvégén is sokat vagyunk együtt. Üres lett volna a felkészülésem, ha nincs ott. Láttam, hogy mire képes, már abban az évben bebizonyította, hogy van még keresnivalója, nekem az volt a dolgom, hogy elhitessem vele. De nem kellett sokat győzködnöm, profi sportoló. Folytatom, ha ő is, de volt olyan tervem, hogy én leszek az edzője. Mondtam neki, hogy három év van még benne, szóval lehet, hogy az lesz, mint Rio után, és én rugdosom őt.