Index Vakbarát Hírportál

Csipes Ferenc: Túltett rajtam a lányom, de ott egye meg a fene!

2021. augusztus 7., szombat 08:53 | aznap frissítve

Csipes Ferencen és Tamarán kívül csupán egyetlen apa-lánya olimpiai bajnok duó volt a magyar sport történetében, a vízilabdázó Homonnai Márton és gyermeke, az úszó Szőke Kató. Csipesék öt éve, Rióban léptek be ebbe a roppant exkluzív klubba, és most, Tokióban megerősítették ezt a tagságot, amikor a Csipes Ferenc edzette női kajaknégyes, benne lányával, Tamarával megvédte olimpiai bajnoki címét. Telefoninterjú az olimpiai bajnok sikeredzővel.

Csipes Ferenc a nyolcvanas évek közepének kajakkirálya, aki az 1985-ös mecheleni világbajnokságon megnyerte a királyszámot, a K-1 000 méteres versenyt, majd az 1988-as szöuli olimpián vezérevezősként oroszlánrészt vállalt a Csipes, Hódosi, Gyulay, Ábrahám kvartett fölényes győzelmében a K-4 1000 méteres versenyben, amely a parádés magyar szereplés tizenegyedik aranyérmét jelentette.

Az 56 éves Csipes 2004 óta edzősködik a Honvédban, és ő a trénere a sorozatban harmadik olimpiai aranyérmét szerző női kajaknégyesnek. A versenyzői körökben annak idején Malacnak becézett sportember az egyes döntője után, amikor lánya ezüstérmet szerzett, megígérte, majd a négyes fináléja után nyilatkozik. Szombat reggel állta a szavát.

Mennyire volt biztos abban, hogy a magyar lányok győznek?

Kilencvenkilenc százalékig. 

Csak?!

Igen, mert egy százaléknyi bizonytalanság mindig van. El lehet rontani a rajtot, eltörhet a lapát, beüthet az ítéletidő...

Ezekből az utolsó be is ütött, szakadt rendesen az eső, és keményen fújt a szél.

Igen, de még ez is a kezünkre játszott. Ugyanis oldal-szembeszél fújt, és az nekünk kedvezett. A mi lányaink a legerősebbek fizikumban, és azt tudni kell, hogy amikor hátszél fúj, akkor valójában rövidebb a pálya, ellenszélben meg hosszabb, és minél hosszabb, annál jobban fekszik az erősebb csapatnak. 

Szombaton Bakó Zoltán, a dán Emma Jörgensen edzője is megjósolta, hogy Tamiék győznek.

Ebből is látszik, hogy Zoli ért hozzá. Nekem semmi kétségem sem volt, ismétlem, csak valamilyen fatális baleset foszthatta volna meg a négyesünket az elsőségtől.

Így ránézésre óraműszerűen működő egységnek tűnik a Kozák, Csipes, Kárász, Bodonyi összetételű négyes. Mióta eveznek ebben a felállásban?

Alig másfél hónapja. Június elején Poznanban az Európa-bajnokságot még Lucz Dóra, Csipes, Kárász, Bodonyi összetételben nyertük meg. Aztán a tokiói időrend lehetővé tette, hogy Dana beszálljon vezérevezősnek, de egy darabig nem ment jól a hajó.

Ekkor elhatároztuk Tamival, hogy a hármas beülőből előbbre jön a kettesbe, helyet cserél Kárász Annával, és abban a pillanatban minden a helyére zökkent.

Aztán már elkezdtünk időt is mérni, és úgy siklottak, hogy tudtam, ezt az aranyat csak elveszíthetik, mert náluk nincs erősebb egység. De azért az ördög sohasem alszik...

Mire gondol?

Hát például a sydney-i olimpiára. Meggyőződésem, ha ott tükörvíz van, akkor Vereckei Ákos a K-1 500 méter aranyérmese. De elkezdett fújni a viharos oldalszél, és Ákos csak negyedik lett. Persze Tamiékat semmilyen szél nem akadályozhatta meg a győzelemben.

Kicsit hülye kérdés, de minek örült jobban: az önök szöuli aranyérmének, vagy annak, hogy most Tamiék aranyérmesek lettek? 

Hát ez nagyon hülye kérdés, nem is kicsit... Azt hiszem, a mi szöuli győzelmünknek jobban örültem, már csak azért is, mert előzőleg elba..., szóval, elrontottam az egyest, 800 méternél még vezettem, aztán utolsó lettem. Nagyon kellett a lelkemnek az a győzelem a négyesben.

Persze Tamiék sikerének is nagyon örülök, annak ellenére, hogy most már megelőzött engem, mert kétszeres olimpiai bajnok, én meg csak egyszeres.

De ott egye meg a fene...

Az ünneprontás minden szándéka nélkül: azért az önök kapcsolata sem volt mindig felhőtlen Tamival. Nem véletlenül ment ki 2012-ben Ausztráliába, ugye?

Az igaz, de fél év után már felhívott, hogy visszajönne. Rájött, hogy Brisbane-ben sincs kolbászból a kerítés. Persze, hogy visszafogadtam, úgy is, mint az apja, és úgy is, mint az edzője. 

Ha ránézünk a lányára, meg nem mondanánk, hogy harminckét éves...

Ááááá. Jó, ha 26-27 évesnek kinéz, simán benne van még a párizsi olimpia, sőt...

(Borítókép: Az ezüstérmes Csipes Tamara és édesapja Csipes Ferenc összeölelkezik a női kajak egyesek 500 méteres versenyének döntője után a Sea Forest Kajak-kenu Pályán 2021. augusztus 5-én. Fotó: Kovács Tamás / MTI)

Rovatok