Index Vakbarát Hírportál

Novak Djokovics már el is hagyta Ausztráliát

2022. január 16., vasárnap 08:19 | aznap frissítve

A bíróság elutasította a teniszező fellebbezését.

A címvédő és világelső szerb Novak Djokovics az ausztrál szövetségi bíróság vasárnapi ítélete értelmében nem indulhat el a hétfőn kezdődő ausztrál nyílt teniszbajnokságon – jelentette az MTI.

A másfél hete tartó procedúra lezárásaként James Allsop elöljáró bíró helyi idő szerint vasárnap késő délután jelentette be: a bevándorlási hatóságnál, majd a bíróság előtt történt meghallgatás nyomán elutasították a 34 éves sztár fellebbezését, melyet vízumának bevonása ellen nyújtott be. Ez vélhetően azzal jár, hogy Djokovics, aki nem rendelkezik koronavírus elleni oltással, három évig nem léphet be az országba. Az ítélet ellen további fellebbezésnek nincs helye.

Guardian közölte Djokovics teljes nyilatkozatát a bírósági döntés után:

Szeretnék egy rövid nyilatkozatot tenni, reagálva a mai bírósági döntésre. Azt tervezem, hogy szánok egy kis időt pihenésre és gyógyulásra.

Rendkívül csalódott vagyok a bíróság döntése miatt, amely elutasította a vízumom törléséről szóló határozat bírósági felülvizsgálatára irányuló kérelmemet, ami azt jelenti, hogy nem maradhatok Ausztráliában, és nem vehetek részt az Australian Openen.

Tiszteletben tartom a bíróság döntését, és együtt fogok működni az illetékes hatóságokkal az országból való távozásommal kapcsolatban.

Kellemetlenül érzem magam, amiért az elmúlt hetekben én álltam a középpontban, de remélem, hogy most mindannyian arra a játékra és a versenyre koncentrálhatunk majd, amelyet annyira szeretek. Szeretnék minden jót kívánni a játékosoknak, a bajnokság vezetőinek, a személyzetnek és az önkénteseknek a versenyhez.

Végezetül szeretném megköszönni a családomnak, a barátaimnak, a csapatomnak, a szurkolóimnak és szerb társaimnak a folyamatos támogatást. Mindannyian erőt adtatok nekem.

Djokovics már elhagyta Ausztráliát

Novak Djokovics vasárnap helyi idő szerint este 11-kor el is hagyta Ausztráliát, miután a bíróság helybenhagyta a kormány vízumtörléséről szóló döntést. A szövetségi bíróság döntéshozói egyhangúlag mondták ki a végső döntést, így a sztárteniszező nem vehet részt a hétfőn kezdődő Australian Openen.

A Reuters értesülései szerint a szerb játékos alig egy órával a döntés bejelentése után kiment a melbourne-i repülőtérre, ahol felszállt egy Dubajba tartó járatra.

Másfél hete kezdődött a procedúra

A hússzoros Grand Slam-tornagyőztes Djokovics múlt szerdán érkezett Melbourne-be, de a repülőtéren nem engedték be az országba. Visszavonták a belépési engedélyét, majd egy kiutasítottak számára fenntartott hotelben szállásolták el.

A vízumát hétfőn bírósági döntés nyomán visszakapta, majd edzett az Australian Open helyszínén. Első kiemeltként kapott ellenfelet a csütörtöki sorsoláson, aztán másnap ismét érvénytelenítették a vízumát. Ügyvédei ekkor újabb fellebbezést nyújtottak be.

Djokovics korábban oltásszkeptikus kijelentéseket tett. Ausztráliába érkezése nagy felháborodást váltott ki, mivel felmerült a gyanú, hogy kivételeztek vele. A játékos ügyvédei olyan iratokat tettek közzé, amelyek szerint novemberben megkapta a beutazáshoz szükséges vízumot, december 30-án pedig az orvosi mentességről szóló igazolást is. Utóbbit annak alapján, hogy december 16-án pozitív tesztet szolgáltatott, de nem vonult karanténba. Interjút adott egy lapnak, és egy gyerekek számára rendezett nyilvános eseményen is részt vett maszk nélkül.

Amiatt is sokan  felháborodtak Ausztráliában, hogy fotók és videók alapján a Monacóban élő Djokovics az ausztráliai utazását megelőző 14 napban Szerbiában és Spanyolországban is tartózkodott, miközben ő nemmel felelt arra a kérdésre, hogy a melbourne-i útját megelőző két hétben járt-e külföldön.

Alex Hawke bevándorlásügyi miniszter elismerte, hogy „elenyésző a teniszezőtől kiinduló fertőzési kockázat”, ugyanakkor azzal érvelt, hogy a játékos belépése az elővigyázatossági szabályok be nem tartásához vezethet a lakosság körében, oltásellenes hangulatot kelthet, és akár zavargásokhoz is vezethet.

A vasárnapi bírósági döntés egyben azt is jelenti, hogy a belgrádi teniszező egyelőre nem szerezheti meg rekordot jelentő 21. Grand Slam-bajnoki címét. A szintén 20 trófeával álló riválisai közül Rafael Nadal elindul az Australian Openen, Roger Federer viszont térdműtéte miatt tavasszal még várhatóan harcképtelen lesz.

A szerb elnök szerint magát járatta le Ausztrália

Alekszandar Vucsics szerb elnök szerint Ausztrália saját magát járatta le azzal, hogy visszavonta Novak Djokovics vízumát, kiutasítva ezzel a világklasszis teniszezőt az országból – adta hírül az MTI. Az államfő úgy látja: Djokovics emelt fővel térhet haza Szerbiába.

Aleksandar Vucsics újságíróknak elmondta: telefonon beszélt a teniszezővel, és már alig várja, hogy újra Szerbiában lássa.

Akik úgy gondolják, hogy valamilyen elveket védtek meg, csak arra mutattak rá, hogy nem is voltak elveik, hiszen 10-11 napon át zaklatták a világ legjobb teniszezőjét, hogy aztán a 10-11. napon közöljék vele azt a döntést, amelyről már az első napon tudták, hogy meg fog születni

– fogalmazott a szerb elnök, aki szerint Novak Djokovics nem is ment volna Ausztráliába, vagy korábban felvette volna az oltást, ha az ottani kormány egyértelműen kimondja, hogy az oltatlanoknak nincs joguk belépni az országba.

(Borítókép: A kilencszeres győztes címvédő szerb Novak Djokovics az ausztrál nemzetközi teniszbajnokságra készülve edz Melbourne-ben 2022. január 13-án. Fotó: Mark Baker / AP / MTI)

Rovatok