Index Vakbarát Hírportál

Dagad a botrány, a Semmelweis Egyetem nevében állították ki a teniszszövetség hamis tesztjeit

2022. február 3., csütörtök 19:14

Az egyetem rektora, Merkely Béla belső vizsgálatot indított, az érintett orvost felfüggesztették.

Mint megírtuk, csütörtök délután egy rövid közlemény jelent meg a Magyar Tenisz Szövetség honlapján, amelyben a szervezet azt írta:

alapos a gyanú, hogy visszaélések történhettek a Covid–19-vírusfertőzés kimutatására szolgáló PCR-tesztekkel kapcsolatban.

A szervezet elnöksége éppen ezért vizsgálatot rendelt el az ügyben, valamint arra kérte Lázár Jánost, a testület fideszes elnökét, hogy az alapos gyanúra való tekintettel tegyen büntetőfeljelentést az ügyben ismeretlen tettes vagy tettesek ellen.

Nem sokkal a teniszszövetség közleménye után a Semmelweis Egyetem is közleményt adott ki, amelyben azt írták: az egyetem rektora, Merkely Béla azonnali hatósági eljárást kezdeményezett, és belső vizsgálatot indított.

Egy intézményi rutinellenőrzés alkalmával kiderült, hogy az egyetem nevében több esetben úgy állítottak ki negatív PCR-leletet a Magyar Tenisz Szövetség tagjai számára, hogy az adott mintákat az intézmény laborja nem vizsgálta. A belső eljárás lezárását követően az egyetem a leleteken is szereplő – időközben szakvizsgát tett – orvos munkavégzését felfüggesztette, valamint a Magyar Tenisz Szövetség keretorvosi tevékenységére vonatkozó, úgynevezett „további jogviszony létesítése és fenntartása tárgyában” kiadott engedélyét 2022. február 1-jén visszavonta, így az orvos a továbbiakban nem láthatja el ezeket a feladatait sem

– olvasható az egyetem oldalán.

A teniszszövetség székházában zajlik a teniszezők meghallgatása, az ügyben ugyanis a legjobb és legismertebb sportolók is érintettek lehetnek. 

(Borítókép:  Sóki Tamás / MTI)

Rovatok