Index Vakbarát Hírportál

A Liverpool klasszisai csapnak össze az ANK döntőjében

2022. február 4., péntek 09:15

Egyiptom lesz Szenegál ellenfele a labdarúgó-Afrika Kupa vasárnapi fináléjában.

Az észak-afrikai együttes a Kamerunban zajló kontinensviadal második, csütörtöki elődöntőjében gól nélküli döntetlent követően tizenegyespárbajban múlta felül 3–1-re a házigazdacsapatot.

A mérkőzés nagyobb részében a kameruniak futballoztak valamivel veszélyesebben, de helyzeteiket nem tudták gólra váltani, 

a tizenegyeseknél pedig három játékosuk is hibázott, miközben a másik oldalon mindhárom próbálkozás sikeres volt.

Az egyiptomi válogatott hétszer nyerte már meg története során az Afrika Kupát, melyet utoljára 2010-ben hódított el. A fináléig legutóbb 2017-ben jutott, és akkor épp Kamerunnal szemben bukott el.

Egyiptom döntős ellenfele, Szenegál 2002 és 2019 után harmadszor játszik a trófeáért, de nyernie még egyszer sem sikerült.

A finálé két legnagyobb sztárjai a Liverpool kulcsemberei lesznek, mivel Sadio Mané Szenegál, Mohamed Szalah pedig Egyiptom sikeréért fog küzdeni. A döntőt vasárnap este rendezik.

(via MTI)

(Borítókép: Getty Images)

Rovatok