Index Vakbarát Hírportál

A vártnál nehezebben győzött Svédországban a Győri ETO

2022. február 13., vasárnap 21:36

Az elején nagyon beragadt a Győr Audi ETO KC a női kézilabda-Bajnokok Ligája csoportkörének kilencedik fordulójából elhalasztott mérkőzésen, de aztán fokozatosan felőrölte a nagyot küzdő Sävehofot, ezzel pedig továbbra is hibátlan a sorozatban. Helyszíni tudósítás Svédországból.

Előzetesen könnyebbnek ígérkező mérkőzés elé nézett a Győri Audi ETO KC a női kézilabda-Bajnokok Ligájában. Az ötszörös BL-győztes győriek Partille városában léptek pályára a csoport hetedik helyén álló svéd bajnok, az IK Sävehof ellen.

Az ellenfelet ráadásul sérülések is sújtják, svéd válogatott jobbszélsőjük, Mathilda Lundström hosszabb kényszerpihenőjét tölti, ahogy az ígéretes jobbátlövő, Nina Koppang is sérült volt a hazaiaknál.

A magyar csapatnál ezúttal Stine Oftedal és Amandine Leynaud nem szerepelt a meccskeretben, Ambros Martín azonban a vegyes zónában elmondta a mérkőzés után, hogy kizárólag pihentetni szerették volna a két klasszist. Veronica Kristiansen ugyanakkor visszatért, és ismét játszani tudott.

A mérkőzést a Sävehof kezdte sokkal jobban, az ETO pedig nagyon beragadt. 

kétségtelen, a győriek csoportelsősége és ezzel együtt negyeddöntős szereplése is biztos, míg a svédek kieső helyen állnak, és jövő héten élet-halál összecsapást vívnak a Krim Ljubljanával a még továbbjutó hatodik helyért.

Az elején Estelle Nze Minko góljára Jamina Roberts és Anne Tolstrup Petersen összesen három góllal válaszolt.

Az ötödik percben Tamara Haggerty révén már 5–2-re vezettek a hazaiak. Roberts ekkor csúnyán megütötte Rju Un Hi arcát, amiért akár piros lapot is kaphatott volna, de a litván játékvezetők végül csak egy kétperces büntetést osztottak ki neki. A szurkolók nagyon sportszerűen megtapsolták Rjut, miután véget ért az ápolás.

Az emberelőny azonban nem juttatta előnyhöz a Győrt, Trine Mortensen vezérletével pedig a svéd bajnok tartani tudta az előnyét. Ezt követően fáradni kezdett a Sävehof, azonban nemcsak ők, hanem az ETO is rengeteget hibázott, így a magyar csapat csak a 12. percben tudott kiegyenlíteni 6–6-nál Schatzl Nadine találatával.

Ekkor több lerohanásgólt is szerzett a Győr, és a Rasmus Overby ki is kérte az első idejét 8–11-es magyar vezetésnél. Ez meg is tette hatását, hiszen 9–12 után Ellenor Nilsson két találatának is köszönhetően 12–13-ra tudott fölzárkózni a házigazda úgy, hogy a tizenkettedik góljukat Ambros Martín időkérése és egy győri hiba után szerezték.

Az utolsó percet azonban elrontották a svédek, és Háfra Noémi, valamint Laura Glauser egész pályás góljával 12–15-ös győri vezetéssel fordulhattak a csapatok.

A háromgólos előny ellenére ugyanakkor nem lehetett elégedett a látottakkal Ambros Martín, hiszen a Győr rengeteg helyzetet hibázott, és sok technikai hibával játszott. Így látták ezt a szünetben az ETO szurkolói is, akik azonban jellemzően nem a csapattal érkeztek Göteborgba, hanem Svédországból (ott élő magyarok).

Egyikük elmondta, hogy ha egy magyar csapat érkezik Svédországba játszani, akkor jellemzően értesülnek róla, és kisebb csoportokba összeállva érkeznek szurkolni a mérkőzésekre. Ez azonban most nem így volt, sokan csak az utolsó pillanatban tudták meg, hogy érkezik az ETO. Ez meg is látszott a lelátókon, ezúttal nem láthattuk egy tömbben a magyar szurkolókat,

de még így is néha őket lehetett hallani, és nem a svédeket.

A második játékrészt már sokkal jobban kezdte a Győr, Fodor Csenge góljával már 18–12-re vezetett a magyar csapat.

A Sävehof azonban nem adta fel az összecsapást. Mortensen és Roberts góljaival a hazaiak a 39. percben ismét visszakapaszkodtak három gólra 20–17-es ETO-vezetésnél.

A Győr ezután ugyan megint el tudott lépni öt gólra 17–22-nél és 19–24-nél is, de ekkor az egyébként sok hibával játszó Frida Rosell bődületesen nagy góljával és Anne Tolstrup Petersen találataival ismét három gólra olvadt a különbség. Az ETO ráadásul hibát hibára halmozott, a Sävehof az után tudott felzárkózni ismét, hogy Háfra Noémi és Nze Minko egymást zavarták előbbi rossz ütemű felkanyarodása után.

Az utolsó nyolc percben aztán a Győr eldöntötte a találkozót egy 4–0-s sorozattal, amiben nagy szerepe volt a visszatérő Kristiansennek, aki végül be is állította a 25–31-es végeredményt.

Nehéz mérkőzés volt, megpróbáltuk lassítani a tempót és megakadályozni az ellenfél lerohanásait. Ez, azt gondolom, nagyrészt sikerült is

– kezdte az értékelést Rasmus Overby, a Sävehof vezetőedzője a vegyes zónában.

„Szerettük volna, hogy többet legyen nálunk a labda, mint az előző mérkőzésen, viszont az ETO klasszis alakulat. Megérdemelten nyert a jobb csapat, de büszke vagyok a játékosaimra” – tette hozzá.

Hasonlóan vélekedett az öt gólt szerző Trine Mortensen is:

Jól játszottunk, és az, hogy lassítottuk a játékot, az ellenfelet is megfogta. Ezt a mérkőzést magunkkal visszük, és örülnünk kell neki.

A következő, Krim Ljubljana elleni mérkőzést viszont még ennél is nehezebbnek várja a dán szélső, aki szerényen hozzátette, hogy a szoros mérkőzéshez hozzájárult az is, hogy a Győr már biztos csoportelső.

A sajtótájékoztatón csapattársa, Anne Tolstrup Petersen elmondta az is, hogy szinte mindent sikerült végrehajtaniuk, amit az edzői stáb előre megtervezett.

Kemény összecsapás volt, de erre számítottunk

– nyilatkozta az ETO vezetőedzője, Ambros Martín.

„Tudtuk, hogy ez az utolsó hazai mérkőzésük, hogy emiatt pedig nyomás nélkül játszhatnak, és mindent bele fognak adni. Nagyon álmosan kezdtünk, de amikor átvettük a vezetést, és már nagyobb különbséget tudtunk kialakítani, akkor is mindig vissza tudtak kapaszkodni” – tette hozzá a spanyol szakember, aki aztán a sajtótájékoztatón gratulált az ellenfélnek, és sok sikert kívánt nekik a Krim Ljubljana elleni nagyon fontos összecsapáshoz.

Linn Blohmot, az ETO svéd beállóját már a bemutatásnál is hatalmas tapssal fogadták a hazai szurkolók. A sajtótájékoztatót is azzal kezdte, hogy nagyon jó érzés volt visszatérni a Partille Arenába, hiszen korábban ő is a Sävehof csapatát erősítette. Elmondta, sok nehézséget okozott nekik, hogy a svédek eredményesen tudták lassítani a játékot.

A Győr továbbra is százszázalékos teljesítménnyel vezeti csoportját, egy hét múlva a magyar csapat már egy számára tét nélküli mérkőzést játszik Norvégiában a Tomori Zsuzsannát is foglalkoztató, BL-címvédő Vipers Kristiansand ellen.

NŐI KÉZILABDA-BAJNOKOK LIGÁJA
CSOPORTKÖR, 9. FORDULÓ (elhalasztott mérkőzés)
B CSOPORT (Partille Arena, Partille)
IK Sävehof–Győri Audi ETO KC 25–31 (12–15) V.: Kijauskaite, Zaliene (litvánok)
lövések/gólok: 48/25, illetve 49/31
gólok hétméteresből: 1/1, illetve 2/2
kiállítások: 4, illetve 2 perc

IK Sävehof: Börjesson – Tolstrup 5, L. Jensen 1, Haggerty 2, Blomst 1, Roberts 7 (1), Mortensen 5, cserék: Aström Nilsson 2, Rosell 2, Heikka, L. Johansson, Rehnberg, vezetőedző: Rasmus Overby

Győri Audi ETO KC: Glauser 1 – Lukács 2 (1), Rju Un Hi 1, Nze Minko 5, Blohm 1, Anne Mette Hansen 6 (1), Schatzl 2, cserék: Kristiansen 5, Háfra 2, Brattset, Faluvégi 2, Fodor 2, Pintea 2, vezetőedző: Ambros Martín

A B csoport állása  M  GK  Pont
 Győri Audi ETO KC 13   +118  26
 Metz (francia) 13  +39  19
 Vipers Kristiansand (norvég) 13  +64  18
 CSZKA Moszkva (orosz) 13  +2  14
 Odense (dán) 13  +11  13
 Krim Ljubljana (szlovén) 13  -33  8
 IK Sävehof (svéd) 13   -96  6
 Kastamonu (török) 13   -105  0

A csoportból az első két helyezett automatikusan a negyeddöntőbe jut, a 3–6. helyezettek pedig a rájátszásban folytathatják. A 7-8. helyezettek számára befejeződik a Bajnokok Ligája.

(Borítókép: Faragó István / Index)

Rovatok