Index Vakbarát Hírportál

Gyulay Zsolt: Párizsra kitűzzük a 200+200 célt

2022. február 14., hétfő 11:07

Párizsra kitűzzük a 200+200 célt, azaz legyen a párizsi olimpián kétszáz fős a magyar csapat, és szerezzük meg a kétszázadik olimpiai aranyérmünket – jelentette be Gyulay Zsolt, a Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) január végén megválasztott elnöke.

A MOB honlapján megjelent nyilatkozatában az 57 éves sportvezető felidézte, hogy 1988-ban kajakos olimpiai bajnokként került a MOB tagjai közé, majd három olimpiát felölelő sportpályafutása után sem szakadt el a mozgalomtól.

2009-ben a MOB egyik alelnökévé választottak, én voltam a felelős az első ifjúsági olimpiáért. Borkai Zsolt vezetése alatt, elnökségi tagként vettem részt a munkában. 2017-től nem vállaltam tovább ezt a feladatot a jogosítványait vesztett szervezet életében, de MOB-tagként nem távolodtam el teljesen. Az elmúlt hónapokban kialakult és decemberben bizalmatlanságig fokozódó helyzetben úgy éreztem, hogy segíthetek. Az érezhető bizalomvesztés miatt már a novemberi közgyűlést követően is foglalkoztatott a gondolat, hogy mit tennék egy ilyen helyzetben, de számomra is váratlanul elég gyorsan kellett döntést hoznom arról, hogy ezt elnökként megpróbálom végrehajtani

– fejtette ki Gyulay Zsolt, hozzátéve: jelenleg Párizsig gondolkodik, erre a bő két és fél esztendőre tervez.

A MOB első embere közölte, hogy a Magyar Nemzeti Autósport-szövetség vagy a Hungaroring Zrt. vezetőjének lenni – utóbbinak most is az élén áll – szép és nagy feladat, de kevésbé érintette meg érzelmileg, mint ez a kihívás. Hangsúlyozta, ebben a közegben él közel negyven éve, mindenkit ismer, és különösen erős a kötődése és az elkötelezettsége.

A tradícióink és a 127 éves MOB tekintélyének megőrzéseként álmodunk egy önálló székházról, ami egy modern, XXI. századi, interaktív olimpiai múzeummal is kiegészülve alkalmas lenne arra, hogy korszerű módon tegyünk értékeink bemutatásáért és a fiatalok megnyeréséért

– jelentette ki Gyulay Zsolt, majd rátért a célokra: Párizsra kitűzik a 200+200 célt, azaz legyen a párizsi olimpián kétszáz fős a magyar csapat, és szerezzék meg a kétszázadik olimpiai aranyérmet.

A legutóbbi, tokiói játékokon 173 fős volt a magyar küldöttség, és Magyarország 184 olimpiai bajnoki címet szerzett eddig.

A pekingi téli olimpia idején sajátos aspektus, hogy a 2008-as pekingi nyári játékok során a mélyponton voltunk. A három aranyérem jól tükrözte az egész magyar sport állapotát. Utána új korszak kezdődött. Kezdődjön most is új korszak, ideje, hogy megtaláljuk a MOB új helyét a magyar sportban

– fűzte hozzá Gyulay Zsolt. 

(via MTI)

Rovatok