Index Vakbarát Hírportál

Egy irodista hölggyel száműzette Kádárt az Újpest edzője a tartalékok közé

2022. március 17., csütörtök 17:22

Párját ritkító eset, amikor egy sikert sikerre halmozó csapatnál robban ki botrány. Újpesten a jelek szerint semmi sem lehetetlen, Miloš Kruščić, a lilák szerb vezetőedzője kitette a keretből Kádár Tamást, a klub 57-szeres válogatott védőjét. Kiderítettük, mi áll a különös lépés hátterében.

Miloš Kruščić január 13-án érkezett a kiesés ellen küzdő, a labdarúgó NB I 10. helyén álló Újpest FC csapatához. A döcögős kezdést – 1–0-s vereség a Ferencvárostól és a Gyirmóttól, lecsúszás a kiesést jelentő 11. helyre – senki által sem várt megtáltosodás követte: azóta öt fordulóban négy győzelemmel és egy döntetlennel 13 pontot szerzett a csapat, és felkapaszkodott a hatodik helyre, többek között a Mol Fehérvár FC-t is maga mögé utasítva. Mi több, a Magyar Kupában is bejutott a legjobb négy közé. 

Az ember azt gondolná, minden a legnagyobb rendben a Szusza Ferenc Stadionban, de olybá tűnik, mifelénk a sikert ugyanolyan nehéz megemészteni, mint a kudarcot. A Blikk információja szerint ugyanis a szerb edző összeszólalkozott Kádár Tamással, a klubhoz február 10-én igazoló, 57-szeres válogatott védővel, és a szerb szakember a tartalékok közé száműzte a rutinos védőt. 

Ha visszakeressük, mit is nyilatkozott Kádár február 26-án az Indexnek, nem is csodálkozunk annyira a történéseken:

Természetesen mindenről megvan a véleményem, és a természetemből adódóan olyan típusú ember vagyok, aki általában ki is mondja azt, nem tartom magamban.

Informátorunk szerint a veszekedés akkor robbant ki, amikorKruščić a múlt héten letolta egyik játékosát, akit Kádár a védelmébe vett. Méghozzá a rá jellemző határozott, karakán kiállással. Ezt a szerb edző pedig zokon vette.

De nem ám azonnal, szemtől szembe, hanem meglehetősen alattomos módon – tudtuk meg informátorunktól. – Ahelyett hogy esetleg megbüntette volna Kádárt egy bizonyos összegre, az egyik irodista hölgyön keresztül tudatta Tamással, hogy már nem tagja a keretnek. Debrecenbe el sem utazhatott a csapattal, amely ettől függetlenül a Nagyerdei Stadionban is győzött. 

Felvetésünkre, miszerint az eredmények, a győzelmi széria Kruščićot igazolják, forrásunk legyintett.

Ugyan, neki semmi köze sincs a csapat feltámadásához. Jól sikerültek a téli igazolások, a dán Randerstől érkezett Vincent Onovo, aki korábban már játszott nálunk, és Budu Zivzivadze, aki termeli a gólokat, no meg az észt védő, Märten Kuusk. És persze Kádár is segítene, ha játszana. Ezeket az igazolásokat már Kokó (Kovács Zoltán – a szerk.) intézte, aki az új tulajdonosi kör részéről aláírta Roderick Duchatelet tulajdonossal a szándéknyilatkozatot a klub eladásáról

Informátorunk lesújtó véleménnyel van a szerb trénerről.

Olyannyira nincs köze az eredményekhez, hogy amikor megérkezett hozzánk, még azt hitte, csak hármat lehet cserélni. Nagyot nézett, amikor látta, hogy az ellenfél edzője ötöt cserél... Ma már ő is...

Forrásunk Duchâtelet-re is neheztel.

Amikor a tulajdonos fülébe jutott, hogy a frissen igazolt Kádárt a tartalékokhoz száműzte az edző, csak megvonta a vállát, és azt mondta, ez a tréner dolga. Itt már mindenki vágja a centit, számolják a napokat, hogy mikor veszik át a hatalmat az új tulajdonosok. 

(Borítókép: Kádár Tamás 2022. február 20-án. Fotó: Vasvári Tamás / MTI)

Rovatok