Index Vakbarát Hírportál

Mindössze havi 25 ezer forintból él a legendás kosárlabdázó, Németh Ágnes

2022. március 26., szombat 15:33 | aznap frissítve

Mindössze havi 25 ezer forintból él a legendás kosárlabdázó, Németh Ágnes. A rekordszámú válogatottcímmel rendelkező sportoló szívesen dolgozna, de nyirokrákot diagnosztizáltak nála, így egészségügyi állapota miatt nem tud.

Németh Ágnest egy éve ünnepelte újra a kosárlabdás közösség, ugyanis a magyar játékosok közül elsőként és egyedül beválasztották a Nemzetközi Kosárlabda-szövetség (FIBA) Halhatatlanok Csarnokába, a Hall of Fame-be. Így olyan legendás sportolók közé helyezték, mint például Michael Jordan.

A kosárlabdázó a Blikknek elmondta, hogy szívesen dolgozna, de egyelőre az egészségi állapota miatt ezt nem teheti meg, ugyanis néhány évvel ezelőtt nyirokrákot diagnosztizáltak nála. Ágnes betegségét már csak a harmadik stádiumban vették észre, de számos sugárkezelés után most tünetmentes.

Az 1985-ben a kontinens kosárlabda-királynőjének választott Németh Ágnes a Covid miatt nem tudott dolgozni, a jelentős méretkülönbségeket kihasználva férjével cirkuszi előadásokból keresték kenyerüket. Azonban a Magyar Olimpiai Bizottság szövetségi kapitánya, Pálinkás József kezdeményezésére évi 300 ezer forinttal (havi 25 ezer) támogatják a nehéz helyzetbe került sportolót.

Huszonhárom esztendőt lehúztam a kosárlabdában, húszat a cirkuszban, de egyelőre csak mintegy harminc ledolgozott évet ismertek el, nincs annyi hivatalos időm, hogy nyugdíjba mehetnék. Megpróbálom leszázalékoltatni magam, hiszen elég sok bajom van

– mondta a lapnak Németh Ágnes.

Rovatok