Index Vakbarát Hírportál

Magyarországon is látható az év bokszmeccse

2022. április 23., szombat 08:51

A londoni fogadóirodák Tyson Fury győzelmére tesznek – de akad azért olyan szakértő is, aki szerint nem lefutott a hétvégi Fury–Whyte nehézsúlyú mérkőzés. Akárhogy is int búcsút a WBC világbajnoki címét birtokló Fury a szorítónak, az ARENA4+ oldalán, exkluzív Pay-Per-View előfizetési formában, élőben követhető mérkőzés az idei év egyik legizgalmasabb bokszcsemegéjének ígérkezik.

A csatorna tájékoztatása szerint az összecsapás kommentátora Kassai-Tóth Csaba, szakértői Kovács „Kokó” István és Turger Dávid lesznek, a mérkőzést felvezető stúdióműsort pedig Gyenesei Leila vezeti majd.

A Wembley Stadionban telt ház előtt megrendezésre kerülő, 41 millió dollár összdíjazású nehézsúlyú címmérkőzés igazi örömünnep lesz a küzdősportok szerelmesei számára: a 33 éves, ír-angol felmenőkkel rendelkező Tyson Fury ugyanis beígért visszavonulása előtti utolsó mérkőzését vívja majd honfitársa, Dillian Whyte ellen.

A 2015-ben Volodimir Klicskót legyőző „Gipsy King” azaz Cigánykirály becenevű Fury karrierje igazi sikertörténet: az Amerikában élő profi ökölvívó képességeit, kitartását és technikai felkészültségét ugyanis mi sem igazolja jobban, mint pályafutásának eredményei: 32 mérkőzésből 31 győzelem és 22 KO.

Fury ellenfele a szorítóban az 1988-as születésű Dillian Whyte lesz, aki korábban kickboxolóként és ketrecharcosként is versenyzett. A The Ring magazin szerint a világ ötödik legjobb nehézsúlyú ökölvívójának eddigi kiütés-győzelem aránya 68%-os. Whyte Jamaicán született, 12 évesen költözött családjával az Egyesült Királyságba, ahol nem koptatta sokáig az iskolapadot, és kétségkívül sokat köszönhet a sportnak:

Őszintén szólva nem voltam túl jó az iskolában, de a boksz megmentett és megváltoztatta az életemet. És jól ment, mert tudtam, hogy ennél nagyobb esélyt nem kapok az élettől.

Whyte statisztikája is tiszteletet parancsol: eddigi 30 mérkőzéséből 28-at nyert meg.

A rekordszámú, 94 000 fős közönség előtt sorra kerülő összecsapást az ARENA4+ oldalán (arena4plus.hu) lehet megnézni április 23-án este 9 órától.

Rovatok