Index Vakbarát Hírportál

Meghalt Duró József

2022. május 22., vasárnap 16:04

Ötvenöt éves korában meghalt Duró József, a Honvéd és a BVSC korábbi labdarúgója – tudatták a gyászhírt május 22-én, vasárnap délután a Budapest Honvéd FC honlapján.

Közleményükben azt írják, a 21-szeres válogatott játékos 1992 és 1996 között futballozott a Budapest Honvédban, rögtön első kispesti évében magyar bajnoki címet ünnepelhetett.

A Berettyóújfaluban született Duró József Debrecenben, a Vasasban és Siófokon játszott, mielőtt Kispestre szerződött volna. 1996-ban az izraeli Bné Jehuda együtteshez szerződött, ahonnan egy idény után hazatért. Pályafutását a BVSC csapatánál folytatta, majd 2000 és 2002 között három szezont a Dorogi FC-nél töltött.

Duró József emlékét megőrizzük! Nyugodjék békében!

– búcsúzik a klub.

Duró József 1990 és 1995 között 21 alkalommal szerepelt a válogatottban. 2003-ban a Kispest Honvéd vezetőedzője volt. 2009-ben visszatért Dorogra, ahol 2011. januárig volt a dorogi csapat vezetőedzője. 2011. augusztus 1-jétől a Vecsési FC másodedzője, majd augusztus 30-tól, Détári távozása után a Vecsés FC vezetőedzője. 2012-ben, a szezon vége felé menesztették Vecsésről.

(Borítókép: A labdarúgó-NB I 27. fordulójából előrehozott mérkőzésen a Dunaferr csapata a Kispest Honvéd együttesével játszott a 7–12. helyért. A képen: Dúró József, a Kispest új edzője (k) a mérkőzés megkezdése előtt. Fotó: Koszticsák Szilárd / MTI)

Rovatok