Index Vakbarát Hírportál

Index-értesülés: Magyarország pályázik a 2036-os olimpia rendezésére

2022. május 28., szombat 14:56

Közgyűlést tartott szombaton a Magyar Olimpiai Bizottság, ahol szóba került a 2036-os olimpia megrendezésének lehetősége.

A 2024-es ötkarikás játékoknak Párizs, a 2028-asnak Los Angeles, a 2032-es seregszemlének pedig az ausztráliai Brisbane ad otthont. Számítások szerint a 2036-os olimpiát ismét egy európai ország rendezheti meg, így információink szerint Magyarország erre nyújtja majd be pályázatát.

Az Index arról értesült, hogy Gyulay Zsolt, a MOB megválasztott elnöke is e forgatókönyvvel számol, egyúttal elmondta, hogy

Magyarország erkölcsi kötelessége, hogy erre beadja a pályázatát.

A szombati évi rendes közgyűlésen 40 igen, egy nem szavazat és egy tartózkodás mellett módosították a szervezet alapszabályát is. Gyulay Zsolt elmondta, hogy az alapszabály-módosítás fő célja a tagság körének bővítése, valamint a delegálási rendszer visszaállítása.

Hozzátette: a delegáló szervezetek köre kibővül, ezentúl nem kizárólag a sportszövetségek jogosultak tagokat küldeni, hanem az olimpiai mozgalomban jelentős szerepet betöltő egyéb szervezetek is.

Szabó Tünde sportért felelős volt államtitkár a közgyűlés elején bejelentette, hogy a jövőben kormánybiztosként és országgyűlési képviselőként folytatja munkáját, az államtitkári teendőket pedig Schmidt Ádám veszi át, aki külföldi útja miatt nem volt ott a közgyűlésen.

Az MTI tudósítása szerint MOB-életműdíjat vehetett át a nemzet sportolói közül Kamuti Jenő és Schmitt Pál is. 

(Borítókép: Matthias Hangst / Getty Images)

Rovatok