Index Vakbarát Hírportál

Budapesten különleges magyar rekordot érhet el Hosszú Katinka

2022. június 6., hétfő 08:51

Húsz év után először rendeznek úszóvilágversenyt Cseh László nélkül. Sós Csaba szerint Katinka sokkal jobban néz ki, mint tavaly, sikeres lehet a szűk két hét múlva kezdődő budapesti vizes világbajnokságon – állítja a szövetségi kapitány.

Húsz esztendő után először rendeznek olyan úszóvilágversenyt, amelynek a szereplői között nincs ott a tavaly visszavonult Cseh László. Sportágának legendás alakja, aki 2002-ben a riesai rövidpályás Európa-bajnokság még csak 16 éves harmadik helyezettjeként kezdett az érmek gyűjtésébe, és lett később kétszeres világbajnok, olimpiai ezüst- és bronzérmes, nem mellesleg 112-szeres magyar bajnok.

„Lacika” diadalmenete tehát már akkor elkezdődött, amikor a 2022. június 18-án rajtoló budapesti világbajnokságon felsorakozó 32 tagú, és 13 újoncot avató magyar válogatott javarésze még meg sem született. Így például a 16 esztendős szegedi gyorsúszó Pádár Nikolett és a 19 éves újpesti Kós Hubert, akiknek a világbajnoki szerepléséhez Sós Csaba szövetségi kapitány nagy reményeket fűz.

Robban a Hubi-bomba?

„Nem csodálom, hogy Nikolett, aki a tavalyi junior Európa-bajnokságon megnyerte a 200 gyorsot, az idei országos bajnokságon pedig a 100-on 54.85-ös, a 200-on meg 1:57.91-es idővel tudott nyerni, örömében azt is bátorkodott kijelenteni, hogy mielőbb világklasszis úszó szeretne lenni. Ez az én mércém szerint döntős helyeket jelenthet, aztán talán még ennél is jobbat. Kós Hubi sem olyan fiú, aki alacsony mércét állít maga elé. Junior világcsúcstartóként már tavaly robbantani szeretett volna, de Tokióban ezzel a fegyverténnyel még adós maradt. Az viszont jó előjel lehet a számára, hogy tavaly a kazanyi rövidpályás Európa-bajnokságon a 400 vegyesen összehozott egy bronzérmet, ugyanazon a versenyen és ugyanabban a versenyszámban, ahol 20 évvel ezelőtt Cseh László diadalútja elkezdődött. Felszabadult versenyzéssel a budapesti vb-n megmutathatja, hogy ennél is többre képes. Ő a válogatott egyik leginkább sokoldalú tagja, aki a mell kivételével minden úszásnemben villantani tud, és ez már a közeli napokban is megtörténhet” – jósolt az SzPress Hírszolgálatnak nyilatkozó szövetségi kapitány.

Sós Csaba arra számít, hogy a telt házas Duna Arénában ugyanolyan lesz a légkör, vagyis hogy akkora a magyarokat felspannoló tomboló biztatás, mint öt éve a 2017-es vizes világbajnokságon. Amikor Hosszú Katinka mindkét vegyesúszó számban nyerni tudott, hozzátéve a háton még egy ezüstöt is, miközben a már akkor is veterán Cseh László és a még csak 17 esztendős Milák Kristóf is a dobogó második fokára lépett fel. Előbbi a 200, utóbbi a 100 méter pillangó ezüstérmeseként.

Öt érem és Milák címvédése is a kalapban

„Nehéz megjósolni, hogy idén miként vitézkednek majd a magyar válogatottak a világbajnokságon, amelynek már megint beugró házigazdaként futunk neki, mert korábban ezt a világversenyt nem júniusban, hanem júliusban vagy augusztusban volt szokás megrendezni. Ráadásul utána, augusztusban lesz még egy Eb is, hasonlóan nagy kihívásokkal. Azért az így is kimondható, hogy 3-4, vagy talán 5 magyar éremnek is örvendezhetünk a budapesti versenyek végén.” – A szövetségi kapitány szerint a világcsúcstartó és az idei világrangsorban az első helyen álló Milák Kristófnak most is áll a zászló, de a papírforma így is csak akkor fog beigazolódni, amikor az őstehetség honvédes már beért a célba.

Azt mindenesetre jól tette Kristóf, hogy edzőt váltott, és Virth Balázs tanítványai közé állt be, mert azóta nem arról szólnak a vele kapcsolatos hírek, hogy miként emésztik egymást Selmeci Attilával, sikereinek kovácsával.

Aki idén már az edzőbizottság vezetőjeként, emellett a MÚSZ nemrégiben megválasztott szakmai alelnökeként fog kilátogatni a világbajnoki versenyekre a Duna Arénába.

„Örülnék annak, ha Hosszú Katinka nem dolgozott volna hiába azért, hogy a nemzetközi versenyeken megszerzett 100. érmét is átvehesse. Csak rá kell pillantani, és mindenki láthatja, hogy sokkal jobban néz ki, mint tavaly ilyenkor. Hozzá képest csitrik, japán és kanadai tinik nehezíthetik meg a dolgát, de az ő legendás küzdőképességében és hatalmas rutinjában még mindig lehet bízni” – hangsúlyozta Sós Csaba.

(Borítókép: Hosszú Katinka a 400 méteres női vegyesúszás döntőjében a Debreceni Sportuszodában 2022. április 22-én. Fotó: Kovács Anikó / MTI)

Rovatok