Index Vakbarát Hírportál

Mint a lefékezett versenylovak, úgy várják a versenyzők a Kékszalag rajtját

2022. július 13., szerda 14:31

Csütörtökön reggel 9.00 órakor rajtol Európa legnagyobb és legnépszerűbb tókerülő versenye, az 54. Kékszalag Raiffeisen Nagydíj. A mezőnyben a legújabb fejlesztésű katamaránok mellett a Balaton klasszikus hajói, és a túravitorlások is rajthoz állnak.

Az eseményt bemutató, a balatonfüredi Anna Grand Hotelben tartott sajtótájékoztatón dr. Bóka István, a város polgármestere a magyar sport egyik kiemelt ünnepeként beszélt a Kékszalag Nagydíjról.

„A következő hetekben három nagy rendezvényt tartunk a városban, ezek közül az első a Kékszalag, ami nélkül Füred már elképzelhetetlen. Ez a magyar sport egyik legnagyobb ünnepe, majd jön az Anna-bál és a borhetek, bízom benne, hogy emlékezetes hetek lesznek ezek a város és az ország életében. A városvezetés elkötelezett a rendezvények mellett, jó versenyben bízom” – mondta a polgármester, aki maga is indult már korábban a versenyen.

„Tudom, milyen rossz, ha nincs szél, vagy ha éppen vihar van. Mindenkinek jó szelet és időt kívánok, a profiknak jó eredményeket, a tömegsport élvezőinek jó időtöltést” – tette hozzá.

Immáron negyedszer a Raiffeisen a viadal névadója, Zolnai György vezérigazgató pedig miután kiemelte, milyen nagy megtiszteltetés egy ilyen eseményt támogatni, párhuzamot vont a Kékszalaggal, mivel mindkettő támogatja az innovációt és a fenntarthatóságot. Kiemelte, hogy nem a legkönnyebb évek a mostaniak a szervezést illetően, hiszen korábban a koronavírus-járvány, most pedig a háborús helyzet nehezíti a dolgokat. 

Rózsai Rezső, a KPMG Magyarország vezérigazgatója a Fair Play Díj kapcsán a tiszta versenyzés fontosságát hangsúlyozta a jelenlévőknek.

„A siker akkor édes, ha tiszta. Az egymás iránti tisztelet kiemelten fontos” – mondta, hozzátéve, hogy dr. Kamuti Jenő elnökletével egy bizottság határoz a győztesről. 

A verseny győztesének járó díjat a Herendi Porcelánmanufaktúra Zrt. készítette. A jelenlévőknek dr. Simon Attila vezérigazgató mutatta be a trófeát.

A Herendi trófea egyik tükrén egy új minta jelenik meg, ez utal a Herend innovatív gondolkodására. A kék szín dominál, amelyet arany festés nemesít. Az arany 24 karátos mattarany, amely az aranyfestékek legdrágább változata. Az új kreatív egy vitorlás hajó sziluettjét mutatja. A vitorlás hajó alatt a Balaton vize fodrozódik, amely átvált szalagba, így utalva a verseny elnevezésére.

Hozzátette, a trófea 53 centi magas, 3,5 kiló, és mivel minden évben új díjat terveznek, így ezek egyedi darabok, amelynek eszmei értéke mellett az anyagi is folyamatosan nő.

Holczhauser András, a Magyar Vitorlás Szövetség főtitkára elmondta: az 54. Kékszalag Raiffeisen Nagydíj nevezése szerdán 11.00 órakor kezdődött a balatonfüredi Anna Grand Hotelben. Az előnevezésen, egy nap alatt közel 441 hajó nevezett, az idei esztendőben több mint hatszáz hajó részvételére számítanak. 

„A Kékszalag népszerűségét mutatja, hogy évről évre egyre többen érdeklődnek a verseny iránt. Nagy örömünkre szolgál, hogy az idei esztendőben több külföldi egységet is vendégül láthatunk, amelyek a hazai vitorlázókkal mérik össze tudásukat. 2022-ben, a csütörtöki rajt után is számos vízparti program és rendezvény, majd a szombati díjátadó ünnepség, és az azt követő utcabál várja az érdeklődőket.”

A verseny várható körülményeit illetően elmondta, mivel 8-12 csomós délnyugati szélre számítanak, a legjobbak még napnyugta előtt befejezhetik a versenyt – amire amúgy a résztvevőknek 48 órájuk van.

Gerendy Zoltán, a Magyar Vitorlás Szövetség elnöke úgy fogalmazott: a Balaton ünnepe egyben a vitorlázás ünnepe is, hiszen a mezőnyben a legújabb technika, a klasszikus hajócsodák, és a szabadidős vitorlázás képviselői mérik össze tudásukat. 

„1934 óta tart a viadal, amelyet nehéz folyamatosan megújítani. Három dolog kell a versenyhez, támogatók, versenyzők és szervezők. A nyereséget visszaforgatjuk az utánpótlásba és az élsportba is. A versenyzőknél ketté kell osztani a mezőnyt, a trófeáért küzdők élsportolók, nagyon komoly felkészüléssel a hátuk mögött érkeznek a viadalra, de a több mint 600 induló azért nem mind élsportoló. Büszkék vagyunk rá, hogy a természetközeli élményt azoknak is megadja a körbevitorlázással, akik ebben a sportágban egyébként annyira nem vesznek részt. Hónapok óta tartó kemény munkával készülünk a viadalra, aminek most jön a legnehezebb része, a következő 24 óra mindenkinek nagyon fontos lesz. Mindenkinek sok sikert és jó szelet.”

A sajtótájékoztatón a vitorlázók közül részt vett Vándor Róbert, a Kékszalag-címvédő RSM kormányosa, aki a nehézségek ellenére már alig várja, hogy elindulhassanak a viadalon.

Mint a lefékezett versenylovak, úgy várjuk a versenyt, alig várjuk a rajtot.

„A Kékszalag történetében komoly versenyzők nőttek fel, a mi kis harcunk a népes tábor szűk mezőnye – tette hozzá, majd kitért arra is, hogy a végső győzelemre esélyes versenyzők is ugyanúgy átélik a Balaton csodáját, mint azok, akik csak a természet szeretete miatt indulnak el a viadalon. – Mi félprofik vagyunk, mindenki munka mellett csinálja ezt a nagyon kemény hobbit. Tavasztól a Kékszalagig nagyon kemény munka mindenkinek, aki a végső győzelemért küzd, de mi is csodáljuk a természetet.”

A felkészülés különösen nehéz volt a címvédő számára, hiszen közbejött egy peches fordulat.

„Áprilisra összeraktuk a hajót, megvolt a felkészülési program, annak a lépéseit jártuk végig, amikor egy verseny rajtja után az árbóc felrobbant. Van ilyen ebben a sportágban, nem volt egy jó pillanat. A vitorlázótársadalom egy emberként próbált segíteni, mindenhonnan érkeztek felajánlások, és végül Litkey Farkast értük el, hogy megvennék a kisárbócát. Erre nemet mondott, de a nagyot egy kis gondolkodás után már nekünk adta, és régi versenytárs segítségével sikerült összehozni, hogy egy hét alatt versenykész legyen a hajó. Megújulva várjuk a 9 órás rajtot. 2010-ben új időszámítás kezdődött a Kékszalag történetében, megjelenhettek a gyorshajók, a katamaránok, amivel nagyon változatos lett a kép. Évről évre fejlesztettünk, minden évben kicsit jobb lett a technika, most is, nagyon izgalmas és kemény verseny lett, és most már nem 2-3, hanem legalább 8 olyan hajó van, amelyből bárki megnyerheti a kékszalagot” – zárta gondolatait azzal, hogy reményei szerint még találkozik a gyönyörű trófeával.

A versenyt ezúttal is élőben közvetíti csütörtökön az M4 Sport televíziócsatorna. 

A Kékszalagról 

A versenyt először 1934-ben írta ki a balatonfüredi Hungária Yacht Club. Elképzelésük lényege az volt, hogy a Balaton Kék Szalagját bármely vitorlás elnyerhesse, amely a kiírt távon, az óramutató járásának megfelelően a leggyorsabban körbehajózza a tavat. 1942-ig a versenyre kétévente került sor, ezután a háború miatt kimaradt néhány esztendő, s a hagyomány 1947-ben éledt újra.

A verseny egyre népszerűbb lett, s 1955-ben a Nemere II. nevű 75-ös cirkáló 10 óra 40 perc alatt teljesítette a távot. Ezt a fantasztikus rekordot csak 57 évvel később, 2012-ben sikerült megdöntenie egy high-­tech anyagokból készült katamaránnak, a magyar fejlesztésű kétárbocos Fifty-Fiftynek. 2001 óta a versenyt már évente rendezik meg, s Európa legnagyobb tókerülő versenye lett, amelyen hatszáz vagy annál is több hajó indul el. A Kékszalag hagyománya, hogy a versenyre mindig azon a júliusi hétvégén kerül sor, amely legközelebb van a holdtöltéhez. 

(Borítókép: A Balaton már várja a versenyzőket)

Rovatok