Index Vakbarát Hírportál

Verrasztó 16 kiló túlsúllyal a Maldív-szigeteken döntötte el, hogy folytatja

2022. augusztus 12., péntek 07:53

Izgalmas kulisszatitkokat tudhattunk meg a római úszó-Európa-bajnokság első napján remeklő magyar versenyzőktől, olvasva a Swimwsam.com szakportál részletes tudósításait, hiszen az interjúszobában olyan információk is elhangzottak, amelyeket nem kapott el a televízió kamerája és mikrofonja. Például ki gondolta volna, hogy Verrasztó Dávid, a 400 méter vegyes már majdnem 34 éves veterán ezüstérmese a Maldív-szigeteken, 85 kilósan határozta el, hogy mégis folytatja...

Verrasztó Dávid augusztus 22-én már 34 éves lesz, ezzel a római Európa-bajnokság egész mezőnyének második legidősebb résztvevője, mindössze 14 nappal szorul az olasz Fabio Scozzoli mögé, aki augusztus 8-án töltötte be a 34-et.

Verrasztó elárulta a 400 méter vegyes döntője után az interjúszobában, hol és mikor határozta el, hogy mégsem hagyja abba a tokiói olimpia után, ahol önmagának csalódást okozva lemaradt a dobogóról.

Ez a realitás, 4:15 reggel, 4:12 délután. Persze azt is vegyük figyelembe, hogy februárban a Maldív-szigeteken lógattam a lábam 85 kilósan, onnan edzettem le magam a mostani 69 kilómra – mondta az egyetemes magyar sport egyik legeredetibb figurája. – Ott határoztam el, pontosabban döbbentem rá, hogy még mindig megvan bennem az akarat, a vágy, hogy folytassam az úszást a csalódást okozó tokiói negyedik helyem után. Ausztriában készültem a korábbi edzőmmel, és miután újra megtaláltuk a közös hangot, az utolsó két hónapban tényleg nagyon keményen megnyomtuk, és július végén, augusztus elején már éreztem, hogy kezd összeállni az úszásom. A mostani ezüstérem pedig számomra visszajelzés, hogy érdemes folytatni. Végtére is olyan srácokat győztem le, akik tíz-tizenöt évvel fiatalabbak nálam.

A magyar úszósport századik Európa-bajnoki aranyérmét szerző 4x200 méteres gyorsváltónk sikere egyben Sós Csaba szövetségi kapitány zsenialitását is dicséri, a Mester ugyanis változtatott a budapesti világbajnokságon két hónapja ötödik helyen végző staféta úszássorrendjén, Németh Nándort ugyanis a második úszóból előrehozta elsőnek, Márton Richárdot pedig eltolta elsőből másodiknak. A csere fényesen bejött, a staféta időeredménye 89 századmásodperccel javult júniushoz képest, az országos csúcs most már nem 7:06,27 perc, hanem 7:05,38.

Érdemes összehasonlítani a vb-n és a Rómában úszott részidőket.

Budapest: Márton Richárd 1:48,12, Németh Nándor 1:45,73, Holló Balázs 1:47,74, Milák Kristóf 1:44,68

Róma: Németh Nándor 1:46,28, Márton Richárd 1:48,12, Holló Balázs 1:47,66, Milák Kristóf 1:44,42

Márton és Németh időeredményének változása nem mérvadó, hiszen előbbi most kezdőember volt, Budapesten pedig repülőrajttal indult, míg Budapesten mindez fordítva volt. Mindenesetre rengeteget számított, hogy most Németh jó rajtja következtében a váltónk rögtön ott volt az élcsoportban, a félelmetesen kezdő svájci Antonio Djakovic (1:46,10) mögött hajszállal lemaradva (1:46,28) másodikként indította Holló Balázs. Az igazi különbséget Holló és Milák javulása jelentette. Az egri úszó, Kovács Ottó tanítványa 8 századot, a fantasztikus Milák – Virth Balázs versenyzője – pedig 26 századot faragott le a Duna Arénában úszott idejéből. Németh 1:46,28-a amúgy hitelesíthető idő, hiszen kezdőemberként úszta, és csupán 9 századdal maradt el egyéni legjobbjától, az 1:46,19-től, amit tavaly az olimpián úszott. 

És hogy miért volt sorsdöntő Sós mesterfogása, azaz Németh és Márton felcserélése? Nos, most Márton repülőrajttal több mint egy másodperccel jobb időt úszott, mint Pesten kezdőemberként, Németh viszont mindössze fél másodperccel volt lassabb kezdőként, mint két hónapja repülőrajttal. A különbség bő fél másodperc, megspékelve Holló és Milák javulásával – ez eredményezte az aranyérmet.

Nagy élmény volt újra együtt úszni a fiúkkal a világbajnokságon öt évvel Indianapolis, a junior-vb után, de a Duna Arénában még kevesebb üzemanyag volt a tankban. Itt, Rómában viszont készen álltunk a győzelemre. És persze itt volt nekünk Kristóf az utolsó kétszázon, ez volt az első úszása az Eb-n, abszolút pihenten. És mekkorát úszott! Büszke vagyok a fiúkra, ma este mindenki a tudása legjavát nyújtotta – mondta Németh Nándor.

Márton Richárd egyetértett az előtte szólóval.

Mikor győztünk legutóbb így együtt? 2017-ben, Indianapolisban? Ember, már a dátumot is elfelejtettem, olyan régen volt! Annyira boldog vagyok, hogy megcsináltuk! Azok után, amiken keresztülmentem, hiszen már úgy volt, hogy felhagyok az úszással. Mind a négyen fantasztikusak voltunk.

Németh és Márton is a 2017-es indianapolisi junior-vb-re utalt, amikor egyetlen századdal előzték meg az amerikai váltót az aranyéremért.

Holló is kiemelte, hogy a váltóra fókuszált, nem pedig az egyéni számra. Olyannyira, hogy a 4x200-as váltó az egyetlen szám, amelyben elindult Rómában.

Megérte a fáradságot, miután kilábaltam a Covidból, amit a vb-n szedtem össze, mindent beleadtam az edzéseken – idézte fel az egri úszó. – És életem legjobb döntése volt, hogy elengedtem a 400 vegyest, és csak a váltóra összpontosítottam. A betegségem után nem is tudtam volna rendesen felkészülni a 400 vegyesre. Micsoda fantasztikus érzés, nem férek a bőrömbe!

Milák hozta be a célba a stafétát Európa-bajnoknak úgy, hogy amikor Hollót váltotta, még 1,08 másodperccel le volt maradva az éllovastól. A félelmetes 1:44.42 perces idejének azonban senki sem tudott ellenállni. Ennek ellenére szerényen próbálta a többiekre hárítani a dicsőséget:

Könnyű volt befejezni a versenyt azok után, hogy a három fantasztikus váltótársam briliáns munkát végzett. Nagy verseny volt, boldogok vagyunk, hogy mi szereztük meg Magyarország századik Eb-aranyát. Több mint stílszerű, hogy éppen egy váltóé ez a dicsőség. Valamennyien nagyon komolyan vettük, kihoztuk magunkból a maximumot, és ez győzelmet eredményezett. Ugyanígy kell folytatnunk az előttünk álló napokban!

A szakportál kiemeli, hogy a budapesti világbajnokságon ketten úsztak egyéni világcsúcsot, Milák 200 méter pillangón és az olasz Thomas Ceccon 100 méter háton, és ők mindketten itt vannak az Eb-n a fantasztikus román tinédzserrel, David Popovici-csal, aki még csak egy hónap múlva tölti be a tizennyolcat, és aki a Duna Arénában megnyerte a 100 és a 200 méteres gyorsúszást.

A 200 méter gyors vasárnapi döntőjét, Popovici és Milák összecsapását az Eb egyik fénypontjának várja a szakma. Úgy legyen!

(Borítókép: Verrasztó Dávid. Fotó: Czeglédi Zsolt/MTI)

Rovatok