Index Vakbarát Hírportál

Szijjártó Péter elárulta, mit gondol a magyar fociról

2022. szeptember 1., csütörtök 16:32

Kezd beérni a kemény munka és a kitartás, mára újra van magas színvonalú magyar futball, újra büszkék tudunk lenni – közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter csütörtökön Komáromban a Czibor Zoltán olimpiai bajnok labdarúgó halálának 25. évfordulója alkalmából tartott megemlékezésen.

A Külgazdasági és Külügyminisztérium közleménye szerint a tárcavezető az emlékmérkőzést megelőzően hangsúlyozta, hogy az Aranycsapat játékosát páratlan tisztelet, szeretet fűzte a labdarúgáshoz és a hazájához egyaránt.

Beszédében aláhúzta, hogy sok magyar futballzseni kényszerült emigrációba a kommunista diktatúra miatt, és kevés szó esik arról, hogy mekkora szerepük van abban, hogy ma világszerte ismerik és elismerik a magyar nemzetet.

„Nemcsak a gólokat és a dicsőséget köszönhetjük nekik, hanem azt is, hogy évtizedekkel a haláluk után is kiváló követei a hazájuknak” – fogalmazott, hozzátéve, hogy Czibor Zoltán a maga korában a világ legjobb balszélsője volt.

Szijjártó Péter kijelentette: „Azóta kevésbé voltunk elkényeztetve, ezért aztán talán még most is szoknunk, ízlelgetnünk kell azt az érzést (...) hogy újra van futballunk, újra van magas színvonalú magyar futball, újra büszkék tudunk lenni.”

Szavai szerint kezd beérni a munka, a kitartás és a dacolás az ellentáborral, így elmondható, hogy „ma Magyarországon a nemzeti csapat újra nemzeti üggyé vált”. „Ma Magyarországon újra várjuk és nem rettegjük a válogatott meccsek időpontjait, újra várjuk és nem elszenvedjük a válogatott meccseit, ma Magyarországon újra program lett a mérkőzésre járás” – közölte.

A miniszter az elmúlt három év eredményeit ismertetve kiemelte, hogy átadták Budapesten Európa egyik legmodernebb stadionját, az új Puskás Arénát, ahol egy kivétellel minden válogatott mérkőzésen telt ház volt. Továbbá kitért arra is, hogy a magyar csapat kiválóan teljesített az Európa-bajnokságon és a Nemzetek Ligájában, noha mindkét esetben a halálcsoportba került.

„Jó újra olyan futballkorszakot élni, mint amilyenhez nagyjából hasonlót élhettek át a magyarok az Aranycsapat láttán. (…) Egyszerre lehetünk büszkék a múlt és a jelen sztárjaira” – idézte az MTI Szijjártó Pétert.

(Borítókép: Szijjártó Péter / Facebook)

Rovatok