Index Vakbarát Hírportál

Újabb bravúr, a Ferencváros Monacóban is győzött

2022. szeptember 15., csütörtök 20:40

A labdarúgó Európa-liga H csoportjának 2. fordulójában a Ferencváros idegenben Vécsei Bálint hajrában szerzett találatával 1–0-ra legyőzte a Monacót!

Mindkét csapat jól indította a csoportkört, hiszen a Ferencváros a mérkőzés nagy részében emberhátrányban játszva legyőzte a Trabzonsport, a Monaco pedig idegenben verte a Crvena zvezdát.

Ha lehet, most még nehezebb feladat várt a magyar bajnokra, hiszen a francia élvonalban szereplő rivális keretének összértéke kilencszerese a Fradiénak.

Az első lehetőség nem meglepő módon a hercegségbelieké volt, de Wissam Ben Yedder fejese nem jelentett gondot Dibusz Dénesnek.

A Ferencváros viszont nem ijedt meg, és a 21. percben Tokmac Nguen lépett ki szépen, és lőtt a bal alsóba – kár, hogy centikkel lesről indult.

Maradt támadásban a zöld-fehér csapat, és Adama Traoré 23 méteres löketénél Alexander Nübelnek kellett bravúrt bemutatnia – ahogy a túloldalon nem sokkal később Alekszandr Golovin lövésénél Dibusznak is.

A szünet előtt még Aïssa Laïdouni szabadrúgásánál kellett hárítania a Monaco kapusának, így gól nélkül fordultak a felek.

A második félidőben emelt a tempón a házigazda, de Henry Wingo rendre szögletre tudott menteni. A túloldalon Tokmac Nguen került újra helyzetbe, ezúttal viszont beérték.

A hajrá kezdetén Dibusz védett hatalmasat Ismail Jakobs közeli próbálkozásánál, ezt pedig már megbüntette a Ferencváros!

Franck Boli szólója után Adama Traoré visszatekert labdájára a csereként beálló Vécsei Bálint érkezett, és bár lövése háromszor is megpattant, végül átment a labda a gólvonalon (0–1).

A hajrában hiába próbálkozott, a Monaco nem tudta feltörni a ferencvárosi reteszt, így a magyar bajnok a második meccsét is megnyerte!

EURÓPA-LIGA
H CSOPORT
Monaco (francia)–Ferencváros 0–1 (Vécsei 80.)
Trabzonspor (török)–Crvena zvezda (szerb) 2–1 (Hamsík 16., Trezeguet 68., ill. V. Nikolics 89.)
A csoport állása: 1. Ferencváros, 6 pont (4–2), 2. Trabzonspor, 3 (4–4), 3. Monaco 3 (1–1), 4. Crvena zvezda 0 (1–3)

(Borítókép: Vécsei Bálint gólja. Fotó: Nicolas Tucat / AFP) 

Rovatok