Index Vakbarát Hírportál

Belebukhatnak az öttusaszövetség jelenlegi vezetői a Ninja Warriort idéző ötletbe

2022. október 31., hétfő 12:24

Alex Watson korábbi ausztrál olimpikon, a 2000-es sydneyi játékok öttusaversenyének igazgatója bejelentette, hogy pályázik a Nemzetközi Öttusa Szövetség (UIPM) elnöki posztjára.

A tervének hétfői londoni közzétételekor támogatásáról biztosította őt személyes jelenlétével Joseph Choong, a britek olimpiai, illetve vb-címvédője – számolt be a Magyar Távirati Iroda.

Watson, aki versenyzőként 1984-ben Los Angelesben, 1988-ban Szöulban és 1992-ben Barcelonában vett részt a játékokon, úgy véli: le kell váltani a hivatalban lévő elnököt, a tavaly nyolcadszor megválasztott német Klaus Schormannt, mert a sportág példátlan változások előtt áll, és szerinte az UIPM vezetősége nem demokratikusan jár el, nem tartja be az alapszabályban foglaltakat, továbbá kezelni kell a rendszerszintű hibákat az irányítás és a fejlesztések területén.

A UIPM jövő szombaton és vasárnap tartja évi rendes – online – kongresszusát, amelynek napirendjén nem szerepel elnökválasztás, mivel az tavaly volt. A sportág legfelsőbb testületének mostani legfontosabb feladata a lovaglás helyére kiválasztott akadályverseny véglegesítése.

Az MTI megkeresésére a hazai szövetség főtitkára közölte, hogy az elnökség a jövő szerdai ülésén alakítja ki végleges álláspontját a kongresszus témáit illetően.

A nemzetközi szövetség végrehajtó bizottsága tavaly novemberben jelentette be, hogy a 2024-es játékok után a lovaglás már nem lesz része a sportágnak, majd a kongresszus – nemzetközi tiltakozás ellenére – helybenhagyta azt. A dán szövetség februárban a CAS-hoz fordult, és kérte a döntés érvénytelenítését, mivel szerinte a vb-nek nem volt joga ilyen határozatot hozni, megszegte a UIPM alapszabályát és megsértette az etikai kódexet.

A UIPM novemberben azzal indokolta a szám kivételét, hogy az addigi formájában bizonytalan az öttusa helye az ötkarikás programban. Aztán a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) végrehajtó testülete decemberben bejelentette, hogy – a súlyemelés és az ökölvívás mellett – az öttusa nem szerepel a 2028-as Los Angeles-i olimpia előzetes programjában, ugyanakkor bizonyos feltételek teljesülése esetén még bekerülhet. A NOB közgyűlése februárban hasonlóan foglalt állást.

A szövetség májusban tudatta, hogy a Ninja Warrior nevű televíziós show-műsort idéző akadályverseny tesztelése kezdődik meg annak a folyamatnak a részeként, amelynek végén a párizsi olimpia után a lovaglást új számmal váltják fel. A világszövetségnek év végéig kell véglegesítenie javaslatát az új formátumra vonatkozóan, illetve addig kell megjelölnie, hogy melyik sportág kerül be a lovaglás helyére. Emellett jelentős költségcsökkentést kell felmutatnia, és bizonyítania, hogy a sportág biztonságos, széleskörűen hozzáférhető és vonzó a fiatalok, illetve a nagyközönség számára – idézte fel az MTI.

A UIPM kongresszusa négy tesztverseny után a jövő hétvégén foglal véglegesen állást. A Los Angeles-i ötkarikás programba – kedvező NOB-döntés esetén – jövőre kerülhet vissza a sportág.

Rovatok