Index Vakbarát Hírportál

Cristiano Ronaldo csapattársa is reagált a nagy port kavaró interjúra

2022. november 16., szerda 19:50

A Manchester Unitedben futballozó Raphael Varane szerint Cristiano Ronaldo szavai nyilvánvalóan hatással vannak rá és az ötszörös aranylabdás futballista többi csapattársára az öltözőn belül. A többszörös BL-győztes, világbajnok védő azt mondta, igyekeznek függetleníteni magukat a nagy vihart kavaró interjútól.

Mint ismert, Cristiano Ronaldo egy televíziós interjúban több erős állítással is előrukkolt, megemlítette például, hogy nem tudja tisztelni a csapat menedzserét, Erik ten Hagot, illetve azt is elmondta, úgy érzi, elárulta őt a Premier League-ben szereplő, hússzoros angol bajnok klub, amellyel 2003 és 2009 között nyolc trófeát nyert Sir Alex Ferguson irányítása mellett.

A klub azt kommunikálta, hogy csak a teljes interjú megjelenése után kívánnak foglalkozni a portugál csatár megjegyzéseivel, de Raphael Varane szerint a beszélgetés kiszivárgott részletei azonnal hatottak a csapattársakra.

„Nyilvánvalóan hatással van ránk az ominózus beszélgetés” – mondta Raphael Varane, akit Didier Deschamps beválasztott a vasárnap startoló katari labdarúgó-világbajnokságra készülő francia válogatott keretébe. „Követjük a fejleményeket, nézzük, hogy mit reagálnak az érintett felek” – tette hozzá.

A múlt hónapban Ten Hag azt mondta, Ronaldo nem volt hajlandó beállni csereként a Tottenham ellen, helyette dühösen beviharzott az öltözőbe.

„Próbáljuk nyugodtan kezelni a helyzetet, igyekszünk nem túlságosan belekeveredni az ügybe. Amikor egy olyan kaliberű sztárról van szó, mint Ronaldo, még indokoltabb az óvatosság. Egy kollektíva részei vagyunk, együtt kell megoldást találnunk erre a helyzetre” – fejtette ki a rutinos hátvéd.

„A legjobbat kívánom a csapatnak, amelyben játszom, szóval bármi is lesz a döntés, a játékosoknak el kell fogadniuk azt, utána pedig a legjobbat fogjuk kihozni magunkból” – idézte Raphael Varane-t a Sky Sports.

Rovatok