Index Vakbarát Hírportál

Valaha Phelps is csak a farvizén tempózott, ma meg kezelésről kezelésre jár

2022. december 13., kedd 15:35

Kenderesi Tamás nem a szerencse fia… Az olimpiai bronzérmes pillangózó már megint üldözőversenyre kényszerül, hogy utolérje önmagát és a vetélytársakat. Egyelőre az a legfontosabb, hogy megszabaduljon nyolckilós súlyfeleslegétől, és visszanyerje állóképességét.

Legutóbb a nyári budapesti világbajnokságon versenyzett Kenderesi Tamás, aki ezúttal nem kiabálta el a szerencséjét, ahogy a 2017-es, szintén hazai rendezésű vb előtt, de így is csak hatodik lett. A kontraszt azért volt szembetűnő, mert a világcsúcsot javító Milák Kristóf nála közel öt másodperccel jobb idővel érkezett a célba. Azóta a huszonhatodik születésnapját kedden ünneplő pécsi úszó nem hallat magáról, pedig az SzPress Hírszolgálatnak adott nyilatkozatából kiderül, hogy bőven lett volna mondanivalója.

Birizgálják a talpát

Sok mindent lehet rólam mondani, de azt, hogy én lennék a szerencse fia, egészen biztos, hogy nem. Idén többször is megbetegedtem, másfél hónapot kihagytam, fájlaltam a nyakamat, aztán kiújult a vállsérülésem, edzés helyett sokáig csak kezelésekre járhattam. A kúra jelenleg is tart. Lökéshullámos terápiával igyekeznek segíteni rajtam, emellett talpreflexológiai kezelésben is részesülök, amit úgy szoktam emlegetni, hogy birizgálják a talpamat. Eddig erről csak annyit tudtam, hogy az emberi talp az egészségünk térképe, így például az energiaáramlás zavarait is képes kimutatni” – nyilatkozta az SzPress Hírszolgálatnak Kenderesi Tamás, aki sportpályafutása csúcsán, a 2016-os riói olimpián kétszer is a világrekorder amerikai Michael Phelps előtt ért a célba, igaz, a 200 méter pillangó döntőjét már a Földönkívüli nyerte.

Hasonló bravúrral, jelesül egy újabb olimpiai éremmel azóta nem szolgált a magyar úszókiválóság, akinek már kétszer is megműtötték a térdét, a 2015-ös kazanyi világbajnokságról pedig a világranglista második helyezettjeként azért maradt le, mert közvetlenül a versenyek rajtja előtt fertőző „csókbetegség”, orvosszakmai kifejezéssel mononukleózis parancsolta ki az uszodából.

Nyolc kilót kell ledolgoznia

Július óta a szokásosnál kevesebbet edzett, veszített izmaiból és a szívósságából. Nem titkolja, hogy nyolc kiló felesleget szedett fel. Közrejátszott ebben az is, hogy a kalóriadús ételeknek nem igazán tudott ellenállni.

A súlyfelesleg leadása a kisebb gond, a nagyobb az erőnlétem helyreállításának feladata – folytatta Kenderesi, akiről 2014-ben derült ki, hogy kivételes képességekkel rendelkezik, amikor ifjúsági olimpiát és korosztályos Európa-bajnokságot nyert. – Elfogadhatóan jó állóképesség nélkül nem sokra mehetek, de dolgozom azon, hogy az újabb üldözőversenyem végén újra jól szerepelhessek a jövő tavaszi országos bajnokságon. Ha ez nem sikerül, akkor lemondhatok a világbajnoki szereplésről. Jelenleg nem vagyok még magyar Top 2-es sem, de nem látom kilátástalannak a helyzetemet. Az idő viszont sürget, bele kell húznom a thaiföldi és a tenerifei edzőtáborokban.”

Még nem futott ki az időből

A tokiói olimpia után, ahol Rióhoz képest egy helyet rontva negyedik lett a 200 pillangón – ami továbbra is az egyetlen ütőképes versenyszáma –, hálával köszönt el visszavonuló mesterétől, Tari Imrétől, felkészítését a pécsi klubjánál dolgozó Turós Máté vette át.

A 26. születésnapjához érkezett úszó feltehetően csak tréfálkozik, amikor azt mondja, hogy kezd az idő elszállni felette, de gyorsan hozzáteszi, hogy még nem futott ki az időből.

„Már megint hátrányba kerültem a vetélytársaimmal szemben, de így is célkeresztben maradt előttem a jövő évi fukuokai világbajnokság. Jó lenne végre minden panasztól megszabadulni. Pécsi uszodánk kapuja továbbra is nyitva áll, csak annyi változott, hogy a medence vize takarékossági okokból már nem 27, hanem 25 fokos. Ezért is várom a meleg égövi edzőtáborokat, ahol mindig jól éreztem magam, és a munka is jobban ment. Aztán majd meglátjuk, hogy mit tudok összehozni” – mondta befejezésül Kenderesi Tamás, aki egyelőre csak 2023-as feladataira összpontosít, a párizsi olimpiai játékok kihívása még nem hozza tűzbe.

(Borítókép: Kenderesi Tamás a Duna Arénában a budapesti Fina-világbajnokságon. 2022. június 20-án. Fotó: Papajcsik Péter / Index)

Rovatok