Index Vakbarát Hírportál

Új csarnokot adtak át karácsony előtt Budapesten

2022. december 22., csütörtök 21:05

Átadták csütörtökön az UTE Jégkorong Utánpótlás Akadémiájának új edzőközpontját, amelyet Schmidt Ádám sportért felelős államtitkár és Őze István klubelnök kezdőlövése nyitott meg.

Az ünnepélyes megnyitón részt vett még a Magyar Olimpiai Bizottság részéről Fábián László főtitkár, továbbá Zsigmond Barna Pál fideszes országgyűlési képviselő, az UTE elnökségi tagja, valamint Such György, a Magyar Jégkorong Szövetség elnöke is.

„Az elmúlt száz évben Újpest neve összeforrt a sporttal” – kezdte köszöntőjét Schmidt Ádám, majd hozzátette, „a Szilágyi utcai létesítmény átadásával egy 60x30 méteres, a nemzetközi elvárásoknak is megfelelő jégpályát használhatnak a sportolók, akik így a legmodernebb körülmények között készülhetnek és versenyezhetnek”.

Az ünnepélyes átadó után a vendégek bejárták a nyolc öltözővel, korszerű konditeremmel és több emeleti irodával ellátott csarnokot, amely egy délutáni rendezvénysorozattal nyílt meg a nagyközönségnek. A fiatalok találkozhattak a jégen az UTE felnőtt játékosaival, majd ügyességi versenyeken vetélkedhettek egymással, este pedig jégdiszkóval zárul a program.

A magyar kormány jelentős támogatásával nagyszabású sport- és rekreációs fejlesztés valósult meg az elmúlt hat évben a Szilágyi-Tábor utcai sporttelepen, ahol a jégkorongcsarnok mellett atlétikai pálya, futófolyosó, röplabdacsarnok, több labdarúgópálya és kültéri teqballasztalok is megtalálhatók – adta hírül az MTI.

Rovatok