Index Vakbarát Hírportál

„Minden, ami vagyunk, neked köszönhető.” Pelé családja is búcsúzik a legendától

2022. december 29., csütörtök 21:52

Családja és az egész futballvilág gyászolja a hosszú betegséget követően, 82 éves korában elhunyt brazil futball-legendát, Pelét. A kórházban a halálos ágyánál is végig a korábbi focista mellett álló család a közösségi oldalakon köszönt el szerettétől.

Ahogyan arról az Index is beszámolt, 82 éves korában a Sao Pauló-i Albert Einstein Kórházban elhunyt Edson Arantes do Nascimento, ismert nevén Pelé, a futball brazil legendája.

Az évek óta vastagbélrákkal betegeskedő Pelét november 30-án vitte be a kórházba felesége, Marcia Aoki. Ekkor állapították meg azt is, hogy szervezete már nem reagál a kemoterápiás kezelésekre, ekkor az orvosai szerint már a mentális állapota sem volt kielégítő.

Utolsó napjaiban a kórházban az egész családja mellette volt, lánya több alkalommal is osztott meg édesapjáról híreket a közösségi oldalán – ahol halálát követően el is búcsúzott az egykori kiváló labdarúgótól. 

Minden, ami vagyunk, neked köszönhető! Végtelenül szeretünk, nyugodj békében!

– írta Instagram-oldalára feltöltött képéhez, amelyen a családtagok kezei Pelé kezét fogják.

A család ezzel egy időben Pelé Facebook-oldalán is megható sorokkal köszönt el, és méltatta a brazil legendát, akinek a család szerint egy célja volt az életében: a szeretet üzenetének közvetítése. 

Inspiráció és szeretet jellemezte a ma békésen elhunyt Pelé király útját. Edson útja során mindenkit elvarázsolt a sportban nyújtott zsenialitásával, megállított egy háborút, társadalmi munkát végzett az egész világon, és azt terjesztette, amiben a legjobban hitt, hogy gyógyír minden problémánkra: a szeretetet. Üzeneted az eljövendő generációk örökségévé válik. Szeretet, szeretet és szeretet, örökké

– áll a bejegyzésben.

(Borítókép: Pelé gólöröme. Fotó: Action Images / Reuters)

Rovatok