Index Vakbarát Hírportál

Liu Shaoang és a MOB új elnöke is megérkezett az olimpia helyszínére

2022. február 2., szerda 12:37

Helyi idő szerint szerda késő délután megérkezett Pekingbe, a téli olimpia helyszínére Liu Shaoang olimpiai, világ- és Európa-bajnok rövidpályás gyorskorcsolyázó, valamint a Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) szombaton megválasztott új elnöke, Gyulay Zsolt.

Liu azért érkezett egy héttel később társai után, mert Magyarországon átesett a koronavírus-fertőzésen, és csak azt követően kelhetett útra, hogy egymást követő négy napon negatív Covid-tesztet produkált.

Gyulay Zsoltnak MOB-elnökként ez az első hivatalos külföldi útja.

Február 12-én utazom haza, remélem, addig láthatok olyan versenyt is, ahol lesz magyar érem. Megérzésem szerint lesz érem, és bízom benne, hogy több érem lesz

– mondta az új elnök.

A koronavírus-járvány következtében kialakított szigorú protokoll szerint minden Kínába érkező a repülőtéren PCR-teszten esik át, és annak eredményét a szállodai szobájában kell megvárnia. Csak akkor lehet belépni az olimpiai buborékrendszerbe, ha a teszt eredménye negatív. Így Liu Shaoang leghamarabb csütörtökön tud a válogatottal edzeni.

A pekingi téli olimpia hivatalosan pénteken kezdődik, a short trackesek versenye rögtön másnap rajtol, amikor vegyes váltóban már érmeket osztanak, illetve sor kerül a női 500 méter és a férfi 1000 méter selejtezőjére. Előbbiben Jászapáti Petra és Kónya Zsófia, utóbbiban pedig Liu Shaolin Sándor és Liu Shaoang, valamint Krueger John-Henry a magyar nevezett.

A rövidpályás gyorskorcsolya az egyetlen magyar éremesélyes sportág a téli olimpián. A magyar szövetség 10-15 olimpiai pont megszerzését reméli.

Négy éve Phjongcshangban a férfi váltó – Liu Shaoang, Liu Shaolin Sándor, Knoch Viktor és Burján Csaba összeállításban – megszerezte Magyarország történetének első téli olimpiai aranyérmét.

(MTI)

Rovatok