Index Vakbarát Hírportál

2023 legjelentősebb sporteseményei

2023. január 2., hétfő 10:25

Idén Magyarország ad otthont a világ egyik legnagyobb sporteseményének, a szabadtéri atlétikai világbajnokságnak.

Az atlétikai vb-re az új Nemzeti Atlétikai Központban kerül sor augusztus 19. és 27. között.

A sportok királynőjének csúcstalálkozóját általában a harmadik legnagyobb és legfontosabb sporteseményként tartják számon az olimpia és a labdarúgó-világbajnokság után. Budapesten várhatóan több mint 200 ország atlétái indulnak.

Szintén kiemelkedő esemény lesz 2023-ban, hogy a Puskás Aréna ad otthont május 31-én a második számú európai klubfutballsorozat, az Európa-liga döntőjének.

Magyarországi grand prix-ra, illetve világkupa-viadalra kerül sor a párbajtőrözőknél és a kardozóknál, valamint lesz vk kajak-kenuban is, októberben pedig Budapesten zajlik majd a karate-világbajnokság, és visszatér egy év kihagyás után a rali-Európa-bajnokság is Nyíregyházára. Júliusban pedig a Nemzetközi Birkózó Szövetség rangsorverseny-sorozatának utolsó állomását tartják a magyar fővárosban.

Szintén júliusban ismét megrendezik a Gyulai István Memorial Atlétikai Magyar Nagydíjat, a Forma–1-ben pedig e hónap végén kerül sor a magyar futamra.

A 2023-as év kiemelten fontos olimpiai szempontból, mindegyik sportágban kvalifikációs versenyeket rendeznek a 2024-es párizsi játékokra, a kvóták nagy része már jövőre gazdára talál.

január:

XII. 31–I. 15. Dakar-rali, Szaúd-Arábia

68. Gyorskorcsolya-Európa-bajnokság, Hamar

1129. Olimpiai kvalifikációs férfi kézilabda-világbajnokság, SvédországLengyelország

1315. Rövidpályás gyorskorcsolya-Európa-bajnokság, Gdansk

1629. Ausztrál nyílt teniszbajnokság, Melbourne

2329. Műkorcsolya-Európa-bajnokság, Espoo

23II. 5. Bob- és szkeleton-világbajnokság, St. Moritz

február:

I. 235. Bob- és szkeleton-világbajnokság, St. Moritz

111. Labdarúgó-klubvilágbajnokság, Marokkó

34. Tenisz Davis Kupa, selejtező, Magyarország–Franciaország, Tatabánya

35. Cyclocross (terepkerékpár)-vb, Hoogerheide

45. Tollaslabda magyar bajnokság, Cegléd

619. Alpesisí-világbajnokság, Courchevel-Méribel

812. Pályakerékpáros Európa-bajnokság, Grenchen

12. Amerikai futball, NFL, Super Bowl, Glendale

1819. Fedett pályás atlétikai országos bajnokság

27. FIFA Év legjobbjai díjátadó, Zürich

március: 

25. Fedett pályás atlétikai Európa-bajnokság, Isztambul

25. Gyorskorcsolya-világbajnokság, Heerenveen

5. Formula–1, Bahreini Nagydíj, Szahír

515. Olimpiai kvalifikációs légfegyveres Európa-bajnokság, Tallinn

1012. Rövidpályás gyorskorcsolya-világbajnokság, Szöul

1619. Női futsal Európa-bajnokság, négyes döntő, Debrecen

18. MilánóSanremo egynapos országúti kerékpárverseny

19. Formula–1, Szaúdi Nagydíj, Dzsidda

2026. Műkorcsolya-világbajnokság, Szaitama

23. Labdarúgó barátságos mérkőzés: Magyarország–Észtország, Puskás Aréna

27. Labdarúgó Európa-bajnoki selejtező: Magyarország–Bulgária, Puskás Aréna

április:

2. Formula–1, Ausztrál Nagydíj, Melbourne

2. Flandriai országúti kerékpáros körverseny

516. Női jégkorong-világbajnokság, Brampton, Kanada

89. Férfi kézilabda Magyar Kupa, négyes döntő

9. PárizsRoubaix egynapos országúti kerékpárverseny

1723. Birkózó-Európa-bajnokság, Zágráb

1922. Úszó országos bajnokság, Kaposvár

2223. Női kézilabda Magyar Kupa, négyes döntő

23. LiegeBastonLiege egynapos országúti kerékpárverseny

30. Formula–1, Azeri Nagydíj, Baku

május:

3. Labdarúgó MOL Magyar Kupa döntője, Puskás Aréna

57. Kajak-kenu I. felnőtt válogató (férfi kajak, illetve női és férfi kenu) és női kajak tájékoztató, Szeged

628. Giro d'Italia országúti kerékpáros körverseny

7. Formula–1, Miami Nagydíj, Miami

1014. Tour de Hongrie országúti kerékpáros körverseny

1114. Kajak-kenu-világkupa, Szeged

1228. Jégkorong, világbajnokság, Tampere és Riga

1921. Kajak-kenu I. válogató (női kajak), Szolnok

1921. Kajak-kenu maraton országos bajnokság, Győr

21. Formula–1, Emila Romagna Nagydíj, Imola

2628. Kajak-kenu-világkupa, Poznan

28. Formula–1, Monacói Nagydíj, Monte-Carlo

31. Labdarúgó Európa-liga döntője, Puskás Aréna

29VI. 11. Francia nyílt teniszbajnokság, Párizs

31VI. 3. Férfi vízilabda Bajnokok Ligája, nyolcas döntő, Belgrád

június:

V. 2911. Francia nyílt teniszbajnokság, Párizs

V. 313. Férfi vízilabda Bajnokok Ligája, nyolcas döntő, Belgrád

34. Női kézilabda Bajnokok Ligája, négyes döntő, Budapest

4. Formula–1, Spanyol Nagydíj, Barcelona

7. Labdarúgó Konferencia-liga döntője, Prága

10. Labdarúgó Bajnokok Ligája döntője, Isztambul

1418. Labdarúgó Nemzetek Ligája négyes döntője, Hollandia

1525. Női kosárlabda Európa-bajnokság, Szlovénia és Izrael

1517. Kajak-kenu II. válogató (női kajak, nem olimpiai számok), Szeged

17. Labdarúgó Eb-selejtező: Montenegró–Magyarország, Podgorica

1718. Férfi kézilabda Bajnokok Ligája, négyes döntő, Köln

18. Formula–1, Kanadai Nagydíj, Montreal

20. Labdarúgó Eb-selejtező: Magyarország–Litvánia, Puskás Aréna

július:

123. Tour de France országúti kerékpáros körverseny

2. Formula–1, Osztrák Nagydíj, Spielberg

316. Wimbledoni teniszbajnokság

78. Atlétikai országos bajnokság

9. Formula–1, Brit Nagydíj, Silverstone

1018. Vívó-világbajnokság, Milánó

1316. Birkózó Magyar Nagydíj, a nemzetközi szövetség rangsorversenye, Budapest

1430. Vizes világbajnokság, Fukuoka

18. Gyulai István Memorial Atlétikai Magyar Nagydíj

1923. Nemzetközi nyílt öttusa bajnokság, Budapest

20VIII. 20. Női labdarúgó-világbajnokság, Ausztrália és Új-Zéland

23. Formula–1, Magyar Nagydíj, Hungaroring

2628. Kajak-kenu országos bajnokság, Szeged

30. Formula–1, Belga Nagydíj, Spa-Francorchamps

augusztus:

VII. 2020. Női labdarúgó-világbajnokság, Ausztrália és Új-Zéland

14IX. 3. Olimpiai kvalifikációs sportlövő-világbajnokság, Baku

15IX. 3. Női röplabda Európa-bajnokság, Belgium, Németország, Olaszország és Észtország

16. Labdarúgó Európai Szuperkupa, Kazany

1927. Szabadtéri atlétikai világbajnokság, Budapest

2127. Tollaslabda-világbajnokság, Koppenhága

2128. Öttusa-világbajnokság, Bath

2327. Kajak-kenu olimpiai kvalifikációs világbajnokság, Duisburg

25IX. 10. Férfi kosárlabda-világbajnokság, Japán, Indonézia és Fülöp-szigetek

26IX. 17. Vuelta a Espana országúti kerékpáros körverseny

27. Formula–1, Holland Nagydíj, Zandvoort

28IX. 10. Amerikai nyílt teniszbajnokság, New York

28IX. 16. Férfi röplabda Európa-bajnokság, Olaszország, Észak-Macedónia, Bulgária és Izrael

30IX. 1. Kajak-kenu-előolimpia, Párizs

szeptember:

VIII. 143. Olimpiai kvalifikációs sportlövő-világbajnokság, Baku

VIII. 153. Női röplabda Európa-bajnokság, Belgium, Németország, Olaszország és Észtország

VIII. 2510. Férfi kosárlabda-világbajnokság, Japán, Indonézia és Fülöp-szigetek

VIII. 2617. Vuelta a Espana országúti kerékpáros körverseny

VIII. 2816. Férfi röplabda Európa-bajnokság, Olaszország, Észak-Macedónia, Bulgária és Izrael

VIII. 301. Kajak-kenu előolimpia, Párizs

3. Formula–1, Olasz Nagydíj, Monza

7. Labdarúgó Eb-selejtező: Szerbia–Magyarország, Belgrád

1624. Olimpiai kvalifikációs birkózó-világbajnokság, Belgrád

17. Formula–1, Szingapúri Nagydíj, Szingapúr

2224. III. Hungarian Darts Trophy, BOK Csarnok

24. Formula–1, Japán Nagydíj, Szuzuka

30X. 8. Olimpiai kvalifikciós torna-világbajnokság, Antwerpen

október:

IX. 308. Olimpiai kvalifikációs torna-világbajnokság, Antwerpen

721. Vízilabda Európa-bajnokság, Tel-Aviv

7. Il Lombardia egynapos országúti kerékpárverseny

8. Formula–1, Katari Nagydíj, Loszaíl

14. Labdarúgó-Eb-selejtező: Magyarország–Szerbia, Puskás Aréna

17. Labdarúgó-Eb-selejtező: Litvánia–Magyarország

22. Formula–1, Egyesült Államok Nagydíja, Austin

29. Formula–1, Mexikói Nagydíj, Mexikóváros

november:

14. Rövid pályás úszó országos bajnokság, Debrecen

14. Magyar nyílt tollaslabda-bajnokság, Budapest

5. Formula–1, Brazil Nagydíj, Sao Paulo

16. Labdarúgó-Eb-selejtező: Bulgária–Magyarország, Szófia

18. Formula–1, Las Vegas-i Nagydíj, Las Vegas

19. Labdarúgó Eb-selejtező: Magyarország–Montenegró, Puskás Aréna

26. Formula–1, Abu-Dzabi Nagydíj, Abu-Dzabi

30XII. 17. Olimpiai kvalifikációs női kézilabda-világbajnokság, DániaNorvégiaSvédország

december:

XI. 3017. Olimpiai kvalifikációs női kézilabda-világbajnokság, DániaNorvégiaSvédország

510. Rövidpályás úszó-Európa-bajnokság, Otopeni

1517. Vívó országos bajnokság, Budapest

28. Síugró Négysáncverseny

(Borítókép: Németh Kata / Index)

Rovatok