Index Vakbarát Hírportál

Bombaerős mezőny érkezik Londonba

2023. február 1., szerda 11:33

Noha a világcsúcstartó Eliud Kipchoge nem indul, mégis minden idők egyik legerősebb mezőnye gyűlik majd össze az áprilisi London Marathonon, ami az első olyan verseny lesz, amelyen két induló is 2:02 órán belüli egyéni csúccsal rendelkezik.

A britek legendás hosszútávfutója, a pályán négyszeres olimpiai bajnok Mo Farrah a hét elején jelentette be, hogy ott lesz a rajtnál, a szervezők pedig szerdán reggel közölték, hogy a hazai kedvenc bombaerős mezőnynek a tagja lesz, ugyanis minden idők öt legjobb eredményét elért atléta közül négy részt vesz a viadalon.

A világon eddig három férfi futó volt képes áttörni versenykörülmények között a 2:02 órás határt. A csúcsot Kipchoge 2:01:09 órával tartja, míg az etiópok legendája, Kenenisa Bekele 2:01:41-es egyéni rekorddal bír, a kenyai Kelvin Kiptum pedig decemberben Valenciában 2:01:53-at ért el. Utóbbi kettő elindul Londonban, ahogy az örökrangsorban negyedik és ötödik, szintén etióp Birhanu Legese (2:02:48 óra) és Mosinet Geremew (2:02:55 óra) is.

A nevezések alapján ráadásul egyáltalán nem biztos, hogy a férfi győztes négyük közül kerül majd ki, ugyanis a címvédő kenyai Amos Kipruto (egyéni csúcs: 2:03:13 óra) éppúgy harcba száll a győzelemért, mint a szám aktuális világbajnoka, az etióp Tamiret Tola (egyéni: 2:03:39 óra).

Londonban mindig nagyon erős a mezőny, és ez az idén is így lesz. Tisztában vagyok vele, hogy nehéz dolgom lesz, de meg akarom védeni a címemet

– reagált Kipruto, miután a szervezők nyilvánosságra hozták a legrangosabb indulók nevét.

Az idei londoni maratont április 23-án rendezik.

MTI

Rovatok