Index Vakbarát Hírportál

Hatalmas dobásra készül Hosszú Katinka – megnyithatja az első úszóakadémiát

2023. február 3., péntek 14:44

Az úszó rengeteget köszönhet a sportnak, amiből szeretne visszaadni valamennyit a következő generáció számára.

Hosszú Katinka a Nemzeti Sportnak adott interjúban beszélt a terveiről, valamint arról, hogy újra edzésbe állt, mert szerinte fontos, hogy a tapasztalt versenyzők a sport világában maradjanak. Ehhez pedig szerinte nem is kell minden alkalommal nyerni, de rendkívül sokat kapott a sporttól, amiből most szeretne visszaadni valamennyit.

Ezt követően az úszónak szegezték a kérdést, mit is jelent pontosan, hogy újra edzésbe állt, láthatjuk-e még nagy világversenyen. Erre a kérdésre a világversenyekről összesen 97 éremmel rendelkező Hosszú Katinka nem adott egyértelmű választ, de kijelentette, hogy 30 felett sincs miért szégyenkeznie, ugyanis tavaly a világranglista negyedi helyén végzett.

Mindig is azt mondtam, addig fogok versenyezni, amíg szeretem az úszást

– fogalmazott az Iron Lady.

Hosszú Katinka, az ikon

Az interjú e pontján szóba került, hogy sokan nem tekintenek már ikonként az úszóra, de Hosszú Katinkát ez nem zavarja, nem kell ezzel foglalkoznia, mert ahogy fogalmazott: „A megnyert kilencvenhét érem a valaha volt legtöbb, amit egy úszó elért.” Majd kijelentette: ezért is tartja olyan fontosnak, hogy az utánpótlással foglalkozzon.

Szeretném, hogy eredményesek maradjunk, hogy Magyarország húsz-harminc év múlva is úszónagyhatalom legyen. Kis ország vagyunk, de a sport által azért mindig képesek vagyunk felkerülni a térképre

– mondta terveiről a sportoló.

Ezt követően került szóba, hogyan tud ebben segíteni. Elmondása szerint saját szponzorációs bevételeiből mindig is támogatta a klubját, ami sikeresen, eredményesen vészelte át a koronavírus miatti nehéz gazdasági időszakot. De a klubja nem csupán anyagi támogatására számíthatott folyamatosan, hanem a kapcsolatrendszerére – határainkon innen és túl egyaránt –, illetve a tudására is.

Ezt a tudást szeretné kamatoztatni egy akadémia létrehozásában, ugyanis mint elmondta, hazánkban nincs úszóakadémia, ami nagy gondot jelent, amikor korosztályos váltások érkeznek el a sportolók karrierjében. „A Magyar Úszó Szövetség elnöke sokszor hangsúlyozza, mennyire fontos a szakma, és hogy sajnos sok fiatal elkallódik a rendszerben” – mondta az úszó.

Az akadémiai rendszer az úszásban is az utánpótlást helyezné előtérbe, ahogy az országban a különböző sportágakban működő harmincegy akadémia, megadva minden olyan nemzetközi tapasztalatot, segítséget, amit a kapcsolataim és eredményeim révén képes vagyok megadni

– árulta el Hosszú Katinka.

Elmondta azt is, nem tudja, mikor tér vissza a rajtkőre, ugyanis nagy a lemaradása, és visszajönni sohasem könnyű, de megígérte, jelentkezik, „ha már tisztábban látja a dolgokat”.

Rovatok