Index Vakbarát Hírportál

Magyar sikerek az alpesisí-vb árnyékában

2023. február 13., hétfő 08:36 | egy éve frissítve

Hat számon vagyunk túl a franciaországi alpesisí-világbajnokságon, ahol még csak most következnek a magyarok számára érdekes technikai versenyszámok, a műlesiklás és az óriás-műlesiklás. Talán nem érdektelen elhelyezni a nemzetközi koordináta-rendszerben a mieink ebben az idényben elért eredményeit, amelyek előrelépésről tanúskodnak.

Dübörögnek az alpesisí-világbajnokság eseményei, olyan klasszisok vannak eddig aranyérem nélkül, mint az amerikai Mikaela Shiffrin vagy vőlegénye, a norvég Aleksander Aamodt Kilde

A második hét, a technikai számok előtt nézzük, hol tartanak a magyarok, elsősorban azok a honfitársaink, akiktől a legjobb eredményeket remélhetjük. Biztató, hogy mindannyian még csak ifjúsági korúak. Furcsa kettősség uralkodik a magyar sísport háza táján. Miközben egyik siker a másik után követi egymást az alpesi síelőknél – természetesen minden viszonylagos, hiszen szűk tíz éve Miklós Edit fénykorában még dobogós is volt világkupaversenyen –, a Magyar Síszövetség égisze alá tartozó többi sportág (síugrás, freestyle sí, sífutás, biatlon) inkább csak vegetál. Eközben az alpesi sí újra szárnyal, de legalábbis bontogatja szárnyait.

 

Az emelkedő üzemanyagárak, elértéktelenedő forint mellett, elsősorban még mindig családi és egyesületi költségvetésből, bár szövetségi forrásból is, zajlanak az edzések, és utaznak a különböző versenyekre a magyar fiatalok.

Talán a legtöbbet Trunk Tamás invesztálja a felkészülésébe, mivel a szezont Finnországban kezdte, most pedig éppen Dél-Koreában próbált javítani a pontjain. A finnországi körút mutatkozik eddig a legsikeresebbnek, hiszen onnan a műlesiklás pontjait megjavítva érkezett vissza még a szezon elején, és azóta őrzi a 36,42-es pontszámát, ami jelenleg a 384. helyet jelenti a világranglistán.

Tóth Zita is műlesiklásban javította meg a pontszámát jelentősen, ő elsősorban Németországban, Ausztriában és Olaszországban indul komolyabb versenyeken, 24,17-es átlagpontja a 92. helyre minősíti a húszéves lányt a jelenlegi világranglistán.

Több versenyt is nyert, illetve lett ezeken helyezett a 18 éves Hozmann Rudolf és a nála egy évvel idősebb Úry Bálint az elmúlt napokban. Rudolf 45,86-ra javította a FIS pontjait a jelenlegi eredményeivel, míg Úry Bálint műlesiklásban áttörte a 40 pontos határt, 37,2 átlagponttal, óriás-műlesiklásban pedig a 30 pontos határt 28,3 FIS-ponttal.

A két, még ifjúsági versenyző, Zita és Bálint eredményeire oda kell figyelnünk, már rég állt magyar versenyző ilyen előkelő helyen a világranglistán. Bálint ráadásul nem egyszámos versenyző, mind óriás-műlesiklásban, mind műlesiklásban kiemelkedő eredményeket tud felmutatni.

Talán a mai helyzetben szerencse, hogy a szövetség egyéni támogatásban részesítette az alpesisí szakágban legjobbnak tartott hat versenyzőjét. Néhányan tényleg éltek a lehetőséggel ebben a szezonban (Tóth Zita, Úry Bálint, Bányai Attila, Hozmann Rudolf és Hozmann Szonja).

A legsikeresebb versenyzőknek az egyesületükön vagy személyes kapcsolatokon keresztül sikerült olyan kis műhelyeket találniuk, amelyeken keresztül megkapják az esélyt ahhoz, hogy lépést tudjanak tartani a világ élvonalával, vagy legalábbis felzárkózzanak.

A 2022 2023-as szezonban sorra születnek az újabb és újabb magyar rekordok,  lehetőséget teremtve a fiatal magyar generáció felzárkózására. Ma már csak az a fontos, hogy mindannyian eredményesek, és születnek a biztató eredmények és javulnak a magyar versenyzők világranglista-helyezései.

Már jó egy hete tart az alpesisí-világbajnokság a franciaországi Méribelben és Courchevelben, ahol a gyorsasági számokban a magyarok még nem voltak érdekeltek. A technikai számokra, az óriás-műlesiklásra (GS) és a műlesiklásra (SL) csak az előttünk álló következő hétvégén kerül sor, addig a magyar fiatalok további versenyrutin megszerzése és világranglistapont-javítás reményében különböző helyszíneken próbálgatják erejüket. 

Úry Bálint (Fullsport SE) a nyílt magyar nemzetközi bajnokságon és a junior bajnokságon elért sikerei után óriás-műlesiklásban  a németországi Oberjochban nemzetközi versenyen győzött, ezzel GS-ben a pontszámát már 30 FIS-pont alá szorította, a 26,35 pont nagyszerű formáról és a világ élmezőnyébe való betörésről árulkodik. Bálint és az őt évek óta felkészítő csapat (Fullsport SE, Dietmar Thöni, Kaszó Klára) már a következő szezont tervezi, hogy Bálint végre versenyezhessen a sportág nagyszínpadán, a világkupa-sorozatban is. Úry Bálint átmentette formáját a műlesiklásra is, Sudelfelden 35,43 és 39,02 pontot síelt. Így már most a legjobb GS- és legjobb SL-pontszámot ért el a magyarok közül, az utóbbi néhány év rekodjait megdöntve.

Eközben Tóth Zita műlesiklásban szerez továbbra is értékes pontokat, több 30 pont alatti eredménnyel. Ami Trunk Tamást illeti, ő a koreai versenyein néhányszor ismét 40 pont alatti eredményt ért el.

Hozmann Rudolf több versenyen is diadalmaskodott, szintén műlesiklásban, több 40 pontos eredménye önbizalmat adhat. Bányai Attila a tarvisiói fényes EYOF-győzelem után a felnőtt-világbajnokságon nem indul. Kékesi Márton rutinos versenyzőként szuperóriás-műlesiklásban állt rajthoz a vb-n, és szlalomban, valamint óriás-műlesiklásban is kipróbálja magát a hétvégén.

A vb-re a technikai számokra készülő magyar versenyzők legutóbbi nemzetközi eredményei, köztük értékes győzelmek is (minél alacsonyabb a pontszám, annál jobb az eredmény):

Tóth Zita 

műlesiklás (Sudelfeld, február 11 12.):  3. hely ( 37,58 FIS-pont),   4. hely ( 28,74 FIS-pont)

óriás-műlesiklás (Oberjoch, február 9.):  11. hely (75,96 FIS-pont), 10. hely (85,90 FIS-pont)

Úry Bálint

műlesiklás (Sudelfeld, február 11 12.):  8. hely ( 39,02 FIS-pont),   2. hely ( 35,43 FIS-pont)

óriás-műlesiklás (Oberjoch, február 8.): 1. hely (26,35 FIS-pont)

Trunk Tamás

műlesiklás (Alpensia, Dél-Korea, február 10 11.):  9. hely ( 37,04 FIS-pont),  15. hely (47,21 FIS-pont)

műlesiklás (Jongpjong, Dél-Korea, február 11.):  12. hely (43,87 FIS-pont)

Hozmann Rudolf

műlesiklás (Alta Badia, február 5.):  8. hely (43,58 FIS-pont), 

műlesiklás (Leogang, február 89.):  4. hely (62,36 FIS-pont) és 1. hely (56,27 FIS-pont)

műlesiklás (Sappada, február 10.):  1. hely (48,14 FIS-pont) és 1. hely (49,60 FIS-pont)

Bányai Attila

óriás-műlesiklás (Bormio, február 9 11.):  20. hely (76,71 FIS-pont) és  5. hely (52,63 FIS-pont)

Rovatok