Index Vakbarát Hírportál

Mentőhelikopter vitte kórházba a 19 éves magyar futballistát

2023. március 20., hétfő 12:33

Súlyos agyrázkódással szállította kórházba egy mentőhelikopter a 19 éves futballistát, aki csapata támadásánál a visszafelé futó hazai védő felszabadító lövésébe „belenézett”.

A Nagycenk–Répcementi SE megyei II. osztályú, nyugati csoport U19-es labdarúgó-mérkőzésen kis híján tragédia történt a hétvégén. Az 56. percben pályára lépő Ódor Ármint, a Répcementi SE játékosát úgy arcon találta egy erős, közeli lövés, hogy elvesztette egyensúlyát.

Miközben a földre esett, egy másik hazai játékos térde az egyensúlyát vesztő játékos halántékával találkozott. A következő pillanatban Ódor Ármin mozdulatlanul terült el a pályán – számolt be a Kisalföld.

A kiérkező mentőorvos – látva az eset komolyságát – mentőhelikopter segítségét kérte, közben megkezdte a játékos állapotának stabilizálását. A Sármellékről érkező helikopter a sérült fiatallal a kórházba sietett.

Az utánpótlás-mérkőzés így félbeszakadt, ám a fiatal játékos a kórházban magához tért, a súlyos agyrázkódása miatt megfigyelés alatt tartják, és további vizsgálatokat végeznek rajta.

Rovatok