Index Vakbarát Hírportál

Nincs újabb Fucsovics–Nadal-összecsapás, kiesett a párosunk is

2024. július 28., vasárnap 21:52

A Marozsán Fábián, Fucsovics Márton kettős kétszettes vereséget szenvedett a holland Tallon Griekspoor, Wesley Koolhof duótól a párizsi olimpia férfitenisztornájának párosversenyében.

Nem kezdett jól a magyar duó, elbuktuk az első adogatásunkat, így a holland páros már a találkozó legelején brékelőnybe került. Ezt követően sikerült gyorsan szépítenünk, utána azonban sem Fucsovics, sem Marozsán nem találta a ritmust, és 5:1-re elléptek a hollandok. Az első játszmának azonban itt még nem volt vége, a mieink hoztak egy szervagémet, és 2:5-re kozmetikázták az állást. Koolhof adogadhatott az első játszmáért, amelyet végül Griekspoor zárt le egy röptével, 2:6.

A második szett Marozsán szerváival kezdődött, a hollandok pedig ott folytatták, ahol abbahagyták: jók voltak az alapvonalról és a hálónál is, ezúttal is egy brékkel indították a szettet. Saját szervájukban továbbra sem hibáztak, majd Fucsovics adogatásainál több bréklabdához is jutottak, de a nyíregyházi teniszező egy remek tenyeressel lezárta a játékot, és szépítettünk, 1:2.

Marozsán újabb adogatása ezúttal rendben volt, nem nyitottunk sok területet a hollandoknak, 2:3 állt az eredményjelzőn. Kezdtek lendületbe jönni a mieink, két bréklabdánk is volt az egyenlítéshez, de nem sikerült élnünk a lehetőséggel.

A hollandok aztán hamar lezárták a találkozót, hozták az adogatásaikat, és 6:3-ra behúzták a szettet. Mindez azt jelenti, hogy a magyar páros búcsúzik az olimpiától.

A továbbjutó holland duó a következő körben a végső győzelemre is esélyes Rafael Nadal, Carlos Alcaraz kettőssel találkozik.

Fucsovics Márton: Nem vagyok még százszázalékos 

„Nem voltunk túl frissek, nekem egy hosszú meccsem volt a páros előtt, Fábi is pályán volt, ráadásul az esélyesek sem mi voltunk, ettől függetlenül megpróbáltuk kihozni a meccsből a legtöbbet, így sikerült” – értékelt az Indexnek Fucsovics Márton, aki a Rafael Nadal elleni összecsapására is kitért.

„Volt három bréklabdám a döntő szettben, utána ő brékelt meg engem, igazából ezen múlt. Az elmúlt három hónapban nem nagyon tudtam versenyeket játszani, nem nagyon tudtam edzni. Másfél-két hete kezdtem el rendesen tréningezni, de még mindig nem vagyok százszázalékos. Sok edzés és meccs kell még, hogy visszarázódjak, és akkor ezeket a meccseket nagyobb eséllyel tudom majd megnyerni.”

Fucsovics azt is elmondta, kizárta a közönséget, nem érdekelte, hogy szinte mindenki a spanyolnak szurkol.

„Fel voltam rá készülve, ugyanakkor nagy élmény volt ellene itt a Garroson játszani.”

OLIMPIA, PÁRIZS 2024
Férfitenisz, páros, első forduló
Fucsovics Márton, Marozsán Fábián–Tallon Griekspoor, Wesley Koolhof (hollandok) 2:6, 3:6

Rovatok