Az olimpiai és Európa-bajnoki címvédő Franciaország hatalmas meglepetésre ismét vereséget szenvedett az ötkarikás játékokon: Dánia után Norvégia is megverte Guillaume Gille csapatát, ezzel hatalmas bajba került a hazai csapat a továbbjutást illetően. A magyar érdekeltségű csoport másik meccsén a legutóbbi három világbajnokságon aranyérmes Dánia – a hajrában kiengedve – 30–27-re verte a magyarokat legyőző Egyiptomot a második fordulóban.
A mieink csoportjában szereplő (a győzelemre is legnagyobb esélyesként számon tartott) Franciaország az első körös vereségen nem tudott kellőképpen túllendülni, ami az első percek bizonytalan játékán meg is látszott. Hamar négy góllal is elhúzott a skandináv csapat, a különbség pedig nemhogy csökkent volna, de a félidő hajrájára már hétre duzzadt a norvégok előnye (15–8). Végül az utolsó percekben sikerült kicsit kozmetikáznia Nikola Karabaticéknak az eredményen: így a szünidőre öt gólra csökkentették a differenciát (16–11).
A szünet után hiába támadt sokkal lendületesebben és agresszívebben a francia csapat, a játékrész első fele csupán arra volt elegendő számukra, hogy messzebbre ne engedjék Norvégiát, ugyanis négy gólnál közelebb így sem nem tudtak férkőzni… Igaz, ezt követően egyszer-egyszer háromra is felzárkóztak, ekkor azonban a skandináv lövők jól operáltak, így az utolsó tíz perc is magabiztos előnyről kezdődhetett. A véghajrában csupán két gólt tudott szerezni Norvégia, de így is öttel (27–22) megnyerte a találkozót, és továbbra is hibátlanul áll a csoportban.
Jelen állás szerint Franciaország a csoport utolsó helyén áll.
A magyarokat is érintő B csoport másik találkozóján Egyiptom és Dánia csapott össze. Mindkét csapat győzelemmel kezdte a tornát, Omar Jahjáék éppen a mieinket győzték le 35–32-re, míg a skandinávok a hazai pályán szereplő franciákat verték meg nagyon csúnyán, 37–29-re.
Egyiptom 6–5-ös dán vezetésig jól tartotta a lépést, azonban 7–0-s sorozattal Niklas Landinék nyolccal elléptek (13–5). A különbség csak tovább nőtt, a félidei pihenőre már tízgólos előnnyel ment a skandináv csapat (19–9). A Szegedet tíz éven át vezető Juan Carlos Pastor által irányított Egyiptom 22–18-ra is felzárkózott a második játékrész derekán, a lefújásra három találat maradt még a korábban kiharcolt nagy előnyből (30–27).
Az A csoport két délelőtti meccsén Németország simán, 11 góllal (37–26) győzte le Japánt, míg Szlovénia szoros csatában, nagy meglepetésre 31–29-re verte Horvátországot. A négyes délutáni mérkőzésén döntetlen félidő után Svédország a második félidőben átvette az irányítást, és három góllal megverte Spanyolországot (29–26).
férfi kézilabda csoportkör, második forduló:
A csoport:
B csoport:
21.00: MAGYARORSZÁG–Argentína – élőben az Indexen!