„Végig úgy éreztem, hogy szinte belül vagyok a páston – mondta az újságírók gyűrűjében Gémesi Csanád, a férfi kardcsapat tagja a Dél-Korea ellen 45:41-re elvesztett olimpiai döntő után. A GEAC rutinos kardozóját az elődöntőben cserélték le, így az olimpiai szabályok értelmében már nem szállhatott be az aranycsatába. – Úgy készültem a döntőre, mintha én is mennék a pástra. A srácok egészen elképesztő vívást mutattak egy nagyon-nagyon erős koreai csapat ellen, és nagyon kis dolgok döntöttek végül. Egész meccsen voltak olyan kis apróságok, amelyek miatt aztán pont megmaradt az a két-három, esetleg négy tusos különbség. Miközben már ott voltunk, hogy akár fordulhatott is volna a kocka. Egészen más kimenetele is lehetett volna az egésznek.”

„Komoly elégtételt jelent az egyénin történtek után. Nagyon szerettem volna éremmel hazatérni, és ez most megtörténik. Nagyon büszkén fogom hazavinni ezt az ezüstöt. De azért az egyéni élményeit is el fogom vinni még egy darabig…” – tette hozzá, utalva a szombaton történtekre. 

Szatmári András hasonló gondolatokat fogalmazott meg az éremátadó után.

„Nyilván van még bennünk csalódottság, de mindent megtettünk, mindent kiadtunk magunkból, ilyen téren nem lehet bennünk hiányérzet. Egy nagyon jó koreai csapattól kaptunk ki. Tényleg egy-két tus hiányzott menet közben, egy-két más bírói ítélet, és akkor lehetett volna nagyon szép a vége. De szerintem holnap már boldogan és büszkén fogunk felkelni egy ezüstéremmel. Előreléptünk Tokióhoz képest, az egyetlen okunk egy pici csalódottságra az, hogy hiszem, hogy van bennünk ennél még mindig több, kár, hogy nem jött ki már ma.”

Elmesélte, kellett neki, és a másik két egyéniben szerepelt vívónknak is egy nap meggyászolni az egyéni versenyt. Utána viszont nagybetűs csapatként kezdték el felépíteni egymás önbizalmát és az olaszveréshez szükséges lelkületet.

„Az egyéni után mindaz, amit mi az elmúlt három napba együtt, csapatként beletettünk, az volt az igazán nagy dolog. Fel kellett húzzuk egymást, hogy úgy tudjunk odaállni az olaszok elleni meccshez, ahogyan arra szükség volt a győzelemhez. Rengeteget kártyáztunk, nem tudom a címét, de egy közösségépítő kártyajátékkal játszottunk sokat, amiben különböző feladatokat kell megcsinálni közösen. Tényleg próbáltunk minél több csapatépítő programot csinálni, azzal együtt, hogy tény – ezt elárulhatom szerintem –, az egyéni másnapjából huszonnégy órából húszat a szobában töltöttünk, és néztük a többi sporteseményt a telefonunkon. Hagytunk magunknak időt, másnaptól viszont elkezdtünk edzeni, készülni, és tényleg, építeni egymást.”

Szatmárit arról is kérdezték, miként látja a jövőt, lehet-e a mostani csapat alapjaira építve még erősebb a férfi kardegyüttes négy év múlva. 

„Los Angeles nagyon messze van még, bár ha nézem a sormintát, három… kettő… akkor az egynek kell jönnie. De tényleg nagyon messze van még, hogy erről bármi konkrétat tudjak mondani.”

Szilágyi Áron elárulta, alaposan elemezték az olasz csapatot, ennek is volt köszönhető, hogy összességében viszonylag simán túlléptek az előző olimpia ezüstérmesén. Utána viszont jött a feketeleves…

„Máshogy képzeltem, hogy teljes lesz az olimpiai kollekcióm, de igen, ezüstérmem még nem volt. Még szokom. Biztos vagyok benne, hogy holnap még jobban fogok örülni neki. Bár már most is alakul. Nem mondom, hogy könnyű nap volt. Hetek óta tudtuk, hogy Olaszországgal vívunk majd a negyeddöntőben, és rengeteget készültünk belőlük, videóztunk, tulajdonképpen jobban ismerem őket, mint a saját családomat mostanában. Azt az asszót jól is vívtuk meg, de utána picit nehéz helyzetbe is kerültünk, mert nem az amerikaiak jöttek, akikre szintén legalább annyit készültünk. Kiki húzott ki minket Irán ellen a gödörből. Ugyan nem találtuk ellenük az ellenszert, de Krisztián beszállása meghozta a mi önbizalmunkat is, tudtam nyerni egy asszót, és be is tudtam fejezni. Ő nagyon kellett ahhoz a győzelemhez.”

A döntővel kapcsolatban amondó volt, ennél jobban nem tudtak volna vívni ezen az estén, Dél-Korea még mindig elképesztő színvonalat képvisel férfi kardban, így megérdemelten védte meg címét a csapatversenyben. 

„Mit mondhatnék a koreaiakról? Kétszeres címvédőként, nem tudom hányszoros világbajnokként érkeztek ide, és tudták azt a formát, azt a szintet, mint bármikor korábban. Egészen elképesztő, amit letesznek az asztalra az elmúlt másfél évtizedben. Csak gratulálni lehet nekik és az edzőiknek. Örülök annak, hogy nem voltunk alárendelt szerepben, azt is éreztem, hogy az elején, az első négy-öt asszóban még alakulhatott volna teljesen másképpen. Egy-egy el nem engedett vágás, egy icipici rossz mozdulat, ami feléjük billentette a mérleg nyelvét. Azt nem gondoltuk, hogy lesz egy csodacseréjük, aki olyan sebességre tud kapcsolni, csak néztünk, milyen jó, hogy az egyéni versenyben nem indult… Nem hiszem, hogy összességében nagyon csalódottnak kell lennünk. Odatettük magunkat, ami ma ennyire volt elég.”

„Megmondom őszintén, az utolsó asszónak úgy mentem neki, hogy ő az olimpiai bajnok, én meg az előző három, és akkor ezt itt most rakjuk rendbe. Nyilván akkora tétje ennek már nem volt: tudtam, hogy nagyon különlegest kellene alkotnom, hogy ezt vissza tudjam hozni, de meg akartam verni. Úgy voltam vele, ez egy ötös asszó, amit nekem kell nyernem. Ez sikerült is, így egy pici, zárójeles elégtétel is járt vele. Nem mindegy, hogy látták ők is, hogy ilyen közel vagyunk” – mesélte az egyénit megnyerő O Szang Uk elleni záróasszóról. 

Végezetül a csapat legfiatalabb tagja, a 22 esztendős, első olimpiás Rabb Krisztián értékelte a történteket. 

„Nagyon különleges nap volt. Végig igyekeztem csak a vívásra figyelni, készenlétben állni. A döntőnek ugyanígy mentem neki, az első két asszóm érzésre egész jól sikerült, a végén kicsit váratlanul ért viszont a vívás, amit a koreai bemutatott. Az első két tus nem úgy alakult, ahogyan azt terveztem, utána pedig a tempója mellett nem igazán tudtam összerakni magamban, hogy ebből milyen stratégia vezethetne ki. Ez volt a gond.”

„Igyekszem mosolyogni, holnapra remélhetőleg nekem is jobban fog menni, de most még csalódott vagyok, mert közel voltunk. De biztos, hogy meg fog szépülni idővel ez az ezüst. Igyekeztem mindent beletenni, amit tudok. Hogy aláírtam volna-e két hónapja, hogy huszonkét évesen olimpiai ezüstérmes leszek? Nehéz kérdés… A fő cél az, hogy olimpiai bajnok legyek” – felelt ambiciózusan. 

A magyar vívók közül pénteken a férfi párbajtőrcsapat, szombaton a női kardcsapat lesz még érdekelt a párizsi Grand Palais-ben. Eddig a férfi kardozók ezüstje mellett Muhari Eszter bronzérme és Andrásfi Tibor negyedik helye a „termés”.

OLIMPIA, PÁRIZS 2024
FÉRFI KARD, CSAPATVERSENY
Döntő
20.30: Magyarország–Dél-Korea 41:45

Korábban
Negyeddöntő: Magyarország–Olaszország 45:38
Elődöntő: Magyarország–Irán 45:43

(Borítókép: Gémesi Csanád, Szilágyi Áron, Rabb Krisztián és Szatmári András ünnepel 2024. július 31-én Párizsban, Franciaországban. Fotó: Albert Gea / Reuters)